PUZZLE
Cukiság
#Nyíregyházi Állatpark
#bölény
Két bölényfajnak is született utódja a Nyíregyházi Állatparkban
Két borjúval gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark európai (Bison bonasus) és amerikai (Bison bison) bölénycsordája. A két utód 10 nap eltéréssel jött a világra május végén, az európai bölénycsorda üsző, míg az amerikai bölénycsapat hím állattal gazdagodott. A hatalmas szárazföldi patások születése azért is örvendetes, mert mindkét faj egykor végveszélyben volt.

Az európai bölény a kontinens legnagyobb szárazföldi emlőse, amely állatkertek nélkül ma nem létezhetne a szabad természetben. A középkori krónikákban még sűrűn szerepelt a bölény, a feljegyzések szerint a faj egyedei egészen a 18. századig éltek Magyarországon, az utolsó példányt 1790-ben ejtették el. Nem sokkal ezután szinte egész Európából eltűnt a bölény, csak a lengyelországi Bialowieza őserdejében maradt meg az egyetlen, pár száz egyedből álló populáció. Élőhelyük azonban a frontvonalban feküdt, így 1916-ban már csak 150 állatból állt a bölénycsorda, az utolsó állatot pedig 1919. február 21-én egy vadorzó ölte meg a bialowiezai őserdőben.

A szabad természetből kipusztuló állatokat állatkertben, élőkkel próbálta helyettesíteni a Nemzetközi Bölényvédelmi Társaság, ténykedésüknek köszönhetően ötvenhat fogságban élő bölényt kezdtek el szaporítani, majd fokozatosan visszatelepíteni a bialowiezai őserdő egy védett területére. Visszatelepített állományaik élnek ma Lengyelországban, Fehéroroszországban, Litvániában, Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Szlovákiában, de betelepítették őket a korábbi elterjedési területén kívüli Kirgizisztánba is. A 2018-ban itt született európai bölény, Boci és már Bulgáriában, a Rodope-hegység lábánál legelészik.

Az amerikai bölény Észak-Amerika legnagyobb testű szárazföldi emlőse. A bikák akár 1000 kg testsúlyúak is lehetnek. Társas állat, egykor százezres csordákban vándorolt a prériken, állománya elérhette az 50 millió egyedet. Egyes észak-amerikai indián törzsek táplálkozásukban és ruházkodásukban gyakorlatilag teljes mértékben a bölénytől függtek. Számtalan módon hasznosították; húgyhólyagjából tarisznyát csináltak, vérét és epéjét testük festésére használták, a szárított bölényürülék tüzelőként szolgált, míg a csontokból a legkülönfélébb eszközöket készítették.

A faj az európaiak megjelenésével a telepesek könyörtelen mészárlását követően a kihalás szélére sodródott a 19. században. A kíméletlen irtás egyik oka a vadászat és a vasútépítő munkások élelmezése volt, de legfőképpen az engedetlennek tartott indiánok létalapját akarták megszüntetni. 1905-ben azonban megalakult az Amerikai Bölényvédelmi Társaság s szerencsére néhány száz példány megmenekült, ami elegendő volt a faj túléléséhez. Ma állományuk 50 ezer állatra tehető, s ezzel úgy tűnik, biztosítva van a faj fennmaradása.

Manapság az amerikai bölény sokkal kisebb csapatban él, főként a nemzeti parkokba szorult vissza. A tehenek és borjaik laza rangsorba szerveződött csordákat alkotnak, melyekhez csak szaporodás idejére csatlakoznak az egyébként egynemű csapatokban élő bikák.

A Nyíregyházi Állatparkban élő kis borjak születésük után néhány órán belül már lábra álltak, és pár nap elteltével csatlakoztak bölénycsapatukhoz. Jelenleg idejük nagy részét táplálkozással töltik, de szívesen hemperegnek az iszapban és a homokban is.