NAGYVILÁG
Külföld
Késes ámokfutó rontott iskolás lányokra
Iskolabuszra váró gyerekek csoportjára rontott rá egy kést lóbáló férfi Kawasakiban, Japán fővárosától délre. Legkevesebb 18 embert megsebesített, kettőt közülük halálosan.

Egy 12 éves kislány és egy 39 éves férfi vesztette a helyszínen az életét. 16 iskoláslány megsebesült. Az ötvenes éveiben járó támadót később elfogták. De előzőleg még önmagát is négyszer nyakon szúrta és ő is belehalt a sérüléseibe. Egyelőre senki sem tudja, miért kezdett ámokfutásba.

A japán város tűzoltóságának szóvivője azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy reggel 7:44-kor futott be hozzájuk a segélyhívás. Az egyik iskolabusz vezetője arról számolt be, hogy látta, amint a férfi megközelíti az egyik buszra váró sort és elkezdi szurkálni a gyerekeket. Aztán felszállt a buszra és ott folytatta a késelést. Egy másik szemtanú azt mesélte, hogy egy vérző férfit és kisiskolásokat látott a földön. A környék egyébként békés és csendes, a gyerekek egy magániskolába indultak. A helyi médiában azt látni, hogy mentőautók hada érkezett a helyszínre, ellátni a sérülteket.


Trump amerikai elnök, aki éppen Japánban tesz látogatást, együttérzését fejezte ki és azt mondta, imádkozik az áldozatokért.

Japánban meglehetősen alacsony a bűnözési ráta, de az utóbbi években több késes támadás is volt. 2016-ban 19 ápoltat szúrt agyon egy elmegyógyintézetben az intézmény egykori dolgozója. Azt mondta, azt akarta, hogy a fogyatékos emberek tűnjenek el. 2001-ben pedig Osakában volt a mostanihoz hasonló támadás, ott egy általános iskolában gyilkolt meg nyolc gyereket egy késes ámokfutó.

- FrissMédia -

Képünk illusztráció