KÉK FÉNY
#tornyospálca
Keresztapját is megölné a tornyospálcai gyilkos?+18
A Frissmédia információi szerint a beteg fiú azt mondta, amikor vitték el a rendőrök, hogy ha szabadul, legközelebb a keresztapját öli meg.

Pszichiátriai kezelés alatt állt, de nem vette be gyógyszereit, ezért kiborult, és emiatt szurkálta halálra az apját - hallottuk egy helybelitől. Öt éve engedték ki a kényszergyógykezelésről. Rendszeresen kellett gyógyszereket szednie. Tudathasadásos elmeállapota miatt 2003-ban brutálisan meggyilkolta barátnőjét. A kisvárdai lányt karóba húzta, szemét kiszúrta, autóval áthajtott rajta, majd felgyújtotta.

"Két ember lakik benne"-mondta egy idősebb helybeli. Felesége hozzátette: "Azt nem értem, hogy engedhették ki." A beteg fiúnak akkoriban elrendelték a kényszergyógykezelését, de később kijöhetett a zárt intézetből és a szülei gyámsága alá helyezték.

"Az utóbbi időben teljesen normálisan viselkedett" - mondta egy távolabbi szomszéd.

"Nem is veszekedtek, valamit beképzelhetett, aztán összeszurkálta az apját"-hallottuk. Van, aki szerint drogozott, de ezt nem erősítették meg. A 64 éves apja a helyszínen meghalt, sérülései olyan súlyosak voltak. A beteg fiút őrizetbe vették.