SPORT
Kerékpáros világkupa miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Vásárosnaményban
Országúti Kerékpáros Ifjúsági Világkupát rendeznek augusztus 13-án és 14-én Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A verseny miatt az érintett útszakaszokon időszakos forgalomkorlátozásokra és elterelésekre kell számítani.

A mezőny augusztus 13-án 12 órakor Tokajból rajtol. A versenyzők Rakamaz, Tímár, Szabolcs, Balsa, Gávavencsellő, Paszab, Ibrány, Nagyhalász, Kótaj és Buj érintésével haladnak, majd Paszabon keresztül érkeznek a célba, Ibrányba.

A verseny augusztus 14-én 11 óra 55 perckor Vásárosnaményból folytatódik. A résztvevők Tákos, Csaroda, Tarpa, Tivadar, Gulács és Jánd érintésével teljesítenek három kört, majd Vásárosnaményban érnek célba.

A rendőrség tájékoztatása szerint a verseny idején az érintett útszakaszokon a forgalmat időszakosan korlátozhatják, illetve elterelhetik. A rendezvény biztonságos lebonyolítását a rendőrség és a polgárőrség közösen biztosítja.

A hatóság arra kéri a közlekedőket, hogy a verseny útvonalán fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek, tartsák be az egyenruhások jelzéseit és utasításait, valamint ügyeljenek a megfelelő követési és oldaltávolságra.

Érdemes indulás előtt számolni az esetleges várakozással és forgalmi változásokkal is.