AKTUÁLIS
#fehérgyarmat
#kórház
Kapacitás átszervezés a Fehérgyarmati Kórházban
Egy ma keltezett főigazgatói utasítás szerint, a Fehérgyarmati Kórházban ideiglenesen több osztály tevékenységét átszervezik, vagy a mátészalkai kórházba irányítják A kapacitás-átszervezés az intenzív terápiára szoruló betegeket is érinti.

Dr. Tilki Attila közösségi médiában írt bejegyzésben úgy fogalmaz, hogy a Fehérgyarmati Kórház kapacitásának átszervezése csak ideiglenes jellegű, kizárólag a koronavírus járvány ideje alatt lesz így. Kiemelte, valamennyi kórháznak a veszélyhelyzet idején is el kell végeznie minden olyan beavatkozást, vizsgálatot, műtétet, amelynek hiányában a beteg életveszélyes állapotba kerülne vagy amelynek elhalasztásával maradandó egészségkárosodást szenvedne.

Dr. Adorján Gusztáv főigazgató által szignált utasításban az Emberi Erőforrások Minisztériuma utasítására hivatkozva azt írja, hogy az intenzív kapacitások és a COVID-19 fertőzött betegek ellátására alkalmas kapacitások bővítése szükséges. Az az utasításból nem derül ki, hogy esetleg Fehérgyarmaton is kialakítanak Covid-19 betegek ápolásra alkalma részleget. A protokoll szerint a járásokban található kórházak nem szerepelnek a Covid-19 ellátó intézmények listáján. Úgy tudjuk, hogy megyénkben továbbra is a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház van kijelölve a Covid-19 betegek részére.

A kapacitás bővítése és erőforrások koncentrálása érdekében 2020. április 14-től ideiglenes jelleggel felfüggesztik Fehérgyarmaton az alábbi sürgősségi betegellátásokat:

- A sebészeti, nőgyógyászati (kivéve az egynapos nőgyógyászat ellátásokat), egynapos sebészeti, fül-orr-gégészeti, traumatológiai ellátás

- az intenzív ellátás

- a szülészeti ellátások közül a 37. terhességi hét előtti szülések ellátása

- a Sürgősségi Betegellátó Osztály működése.

Az ideiglenesen felfüggesztett sürgősségi ellátásokat a Mátészalkai Kórház veszi át, amely a veszélyhelyzet ideje alatt fogadja a Fehérgyarmati Kórház területi ellátási kötelezettségébe tartozó betegeket is.

A fehérgyarmati Intetziv osztályon kezelt betegeket áthelyezik a Mátészalkai Intenzív osztályra.

A Nyírbátori Szakrendelőben átmenetileg minden ellátás szünetel. A sürgősségi esetek ellátása a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Sürgősségi Osztályán történik.