- Az Önök kategóriájából hányan lesznek a döntőben?

- Két középdöntő volt, mindegyikből egy-egy szólista jutott tovább. A döntőben így lesz egy szólista páros, akik mi vagyunk és egy szólista férfi.

- Mivel készülnek?

- Sárközi táncokat fogunk táncolni, Decs falujából. Mi, néptáncosok általában dokumentumfilmről szoktuk megtanulni a táncokat, ezt a táncot például egy fekete-fehér némafilmről. Volt egy kis segítségünk is, Szekszárdról - miután színpadképessé vált a táncunk, ő nézte meg, hogy minden autentikus-e. A viseletben is segített, hogy minél hitelesebben tudjuk ezt a táncot a színpadra fölvinni. Lesz egy verbunk is és én Fülöp Feri bácsi táncát táncolom, aki nagyon híres táncos volt. Ezt a páros részt nem nagyon szokták táncolni sehol, mert nem sok figurából áll. De éppen ezért kihívás, nehéz stílusosan és elegánsan eltáncolni - úgy, ahogy az 1900-as filmen látható.

- Decs a Dunántúlon van. Nem gondoltak arra, hogy valahonnét a saját környékükről visznek egy táncot a döntőbe?

- Tavaly az elődöntőig jutottunk el, akkor hazait vittünk, konkrétan nagyecsedi táncokat. Most, hogy hál'Istennek visszahívtak az elődöntőre és eljutottunk a döntőig, próbáltunk arra törekedni, hogy valami újat lásson tőlünk a közönség és a zsűri. Az elődöntőbe vittünk hazait, nagyecsedi cigány táncokat. A középdöntőre egy erdélyi tánccal indultunk, most meg a döntőben egy teljesen mást, dunántúlit fogunk bemutatni. A három nagy táj közül így mindegyiknek a táncát táncoljuk, hogy lássa a zsűri: nemcsak a sajátunkhoz értünk, hanem másokéhoz is.

- Lesz most is közös nyilvános szurkolás?

- Igen, két helyen lesz kivetítés: Nagyecseden és Gégényben, az iskola tornatermében. Nagyon sok ember szólt már, hogy számíthatunk rájuk, elmennek megnézni a vetítést és szavaznak. A barátok, a leendő anyósom és a párom Gégényben sokat segítenek ebben.

- Mi lesz, ha nyernek?

- A Döntők Döntője pénznyereménnyel jár, egymillió forinttal. Mi egy alapítványnak ajánlottuk fel ezt, Down-kóros gyerekeknek Nyíregyházán, a Rejtett Kincsek Down Egyesületének. Jártunk is már náluk. Nagyon kedves, aranyos gyerekek, nagyon megszerettük őket. Előtte kicsit féltünk, hogy fognak bennünket kezelni. De az a szeretet és boldogság, amit a szemükben láttunk, amikor ott voltunk és játszottunk velük, hihetetlen volt. A Csodavárban vannak ők Nyíregyházán, nagyon szép környezetben fejlődhetnek a gyerekek, nagyon kedves pedagógusokkal, segítőkkel. Hihetetlen az a munka, ami ott folyik, ehhez járulnánk hozzá a támogatással mi is. Azt kívánom mindenkinek, hogy egyszer jusson el oda, mert az a szeretet, közvetlenség, amit abban a másfél órában kaptunk, felemelő. Csúszdáztunk együtt, kalácsot sütöttünk, táncoltunk, nagyon jól éreztük magunkat.

- Beszéljünk kicsit magáról is. Mikor és miért kezdett el táncolni?

- Igazából én a táncot óvodás koromban kezdtem, Dombrádon. A bátyám jött értem az óvodába, a szüleink dolgoztak, neki meg táncpróbája volt délután. Én ott vártam. És hát milyen az óvodás? Teli voltam energiával, nem tudtam a fenekemen ülni, mindig ugráltam, felálltam táncikálni. Addig-addig, hogy a végén már bejártam én is. Utána általános iskolában, szakközép-iskolában, egyetemen tanultam és próbálom minél tovább fejleszteni magam a néptánc szakmában. Ami akkora gyönyörű szakma, hogy igazából sose lehet teljesen megtanulni, mert hála Istennek az egész Kárpát-medencében annyiféle magyar néptánc van, hogy hihetetlen.

- Nem csak tanulja: tanítja is a néptáncot.

- A Free Dance alapfokú művészeti iskolában és a Bíborka alapfokú művészeti iskolában dolgozom mint pedagógus asszisztens, illetve két hagyományőrző amatőr tánccsoportban tanítok Nyírteleken és Nyírtasson, ahol vegyes társaság van: óvodáskortól nyugdíjas korig járnak az emberek esténként táncolni, igazából a saját maguk szórakoztatására. Azon vannak ők is, hogy minél több dolgot tanuljanak meg. Próbálok ebben segíteni nekik és sok érdekességet elmondani.

- A táncpartnerével, Bulyáki Anettel kollégák is.

- Igen, ő nagyecsedi származású, ott is él. Van egy tehetséggondozó csoportjuk Leleszi Mátéval. Sokan meg szokták kérdezni, honnét ismerjük egymást. A művészeti szakközépiskolában, Nyíregyházán osztálytársak voltunk. Volt és van egy nagyon jó segítőnk, a Free Dance iskola igazgatója, Andóné Kujbus Nóra. aki a mi tánctanárunk is itt a Pávában. Ezért kerültünk egy helyre is dolgozni. Így kezdődött, azóta egyre több versenyre próbálunk közösen eljutni, hogy lássuk, mire vagyunk képesek és tanuljunk is. A főnökünk segítségével nagyon jó összhangot sikerült kialakítani, nagyon jó barátok vagyunk.

- Izgulnak most?

- Néha fent, néha lent. Fáradtak vagyunk, minél többet próbálunk a döntőre készülni. Ha tehetnénk, éjjel-nappal próbálnánk, de ezt fizikailag sem lehet bírni, meg mindenkinek van családja, mindenki otthon szeretne lenni este. Most pont Anetthoz tartok, most kezdjük el a próbát. Tegnap Szekszárdon voltunk a viseletért meg a segítőnknek megmutatni a táncot és olyan szerencsétlenül jöttünk haza, hogy Polgárnál belementünk egy kátyúba és durrdefektet kaptunk. Mire hazakerültünk, már hajnal volt. Úgy érzem, már mindent megtettünk azért, hogy maximálisan teljesítsünk. Nagyon bízunk abban, hogy megnyerjük. Az az érzés, hogy a döntőben vagyunk, önmagában is felülmúlhatatlan. Csak most már úgy vagyunk vele, hogy ha idáig eljutottunk, már csak azért is mutassuk meg, hogy mi, Szabolcs megyéből megnyerjük.

Önök is segíthetnek ebben: szavazzanak Anettre és Patrikra, akik megyénket képviselik a Fölszállott a páva döntők döntőjén, pénteken.

- FrissMédia -