A bajnokságban két győzelemmel és egy döntetlennel nyitott a Kisvárda, a Mol Magyar Kupában pedig a szerdai soproni győzelemmel (3–0) bejutottak a negyeddöntőbe, ahol majd az élvonalbeli Pakssal, a kupa címvédőjével találkoznak. Addig azonban van feladat bőven a bajnokság, ott lehet tovább építeni a megkezdett szériát. Hétfőn este éppenséggel Kozármislenyben - írták a csapat hivatalos oldalán.
„Szépen illeszkedett a kupameccs is a sorozatba, éppen arról beszéltünk előtte, hogy folyamatosan kellenek a sikerélmények, nem szabad megállni – mondta Gerliczki Máté, NB II-es csapat asszisztensedzője. – Úgyhogy ezt a feladatot sikeresen kipipáltuk, következik kozármislenyi mérkőzésünk, és ott sem szeretnénk lejjebb adni. Annak ellenére sem, hogy remek csapat, jó futballt játszó együttes lesz az ellenfelünk, de alaposan felkészültünk most is az ellenfélből, és látjuk, hogy esetlegesen hol lehet meglepni őket.”
A Kozármisleny az őszt az élen zárta, azóta viszont megtorpant, a békéscsabai 1–1-et a szegedi 0–2 és a Honvéd elleni 0–5 követte. Ezzel együtt is érvényes a megállapítás, hogy jó csapat otthonában lépnek fel?
„Az idei meccsek eredményei ellenére tartjuk magunkat ahhoz, hogy kifejezetten jó csapat otthonába látogatunk. A különbség inkább a Kozármisleny hazai és idegenbeli szereplése között van, úgy alakult, hogy mindhárom meccsüket idegenben játszották, és nem is sikerült nyerniük. Most otthon játszanak, ráadásul egy öt nullás vereségtől feltüzelve lépnek pályára és a motivációjuk is meglesz a javítás reményében, de ismétlem, mindezeket is figyelembe véve, a győzelem reményében lépünk pályára" - mondta Gerliczki Máté a mérkőzés előtt egy nappal.