KÖZÉRDEKŰ
Agrár
Jobban megbecsülik a gazdákat a járvány óta az agrárminiszter szerint
A gazdák társadalmi megbecsültsége ma sokkal nagyobb, mint a járvány előtt - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Sopronban, az agrárszakképző intézmények országos tanévnyitóján.

A tárcavezető szerint ezt tükrözi az is, hogy folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt, amely teljes átalakításon és megújuláson ment át: tavaly nyáron öt agrárszakképzési centrumot alakítottak ki, amelyek 58 feladatellátási helyen 55 agrárszakképző iskolát foglalnak magukban. Az előző tanévhez képest mintegy tíz százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe - tette hozzá. Kiemelte, hogy az Agrárminisztérium (AM) a második legnagyobb intézményfenntartóként vesz részt a hazai szakképzési rendszerben: itt tanul az agrárszakképzésben részt vevő valamennyi diák csaknem hetven százaléka, több mint 12 ezer tanuló, az oktatók és egyéb technikai dolgozók száma pedig meghaladja a 3500-at.

Nagy István beszélt arról is, hogy a diákok körében a legnépszerűbb a mezőgazdasági és az erdészeti ágazat, a második legnépszerűbb pedig az élelmiszeripari ágazat. Jelentősen nőtt az iskolákban ugyanakkor a környezetvédelmi és a vízügyi tanulmányokat folytatók száma, emellett egyre nagyobb az érdeklődés a technikus képzések iránt.
A szakiskolák tanárait, diákjait egyaránt megbecsüli a kormány - szögezte le az agrártárca vezetője, hozzátéve, hogy az oktatók béremelése, a tanulók jelentős ösztöndíjai, az átláthatóbb új struktúra mind segít a magyar gazdaság erősebbé és versenyképesebbé tételében. Nagy István hangsúlyozta azt is, hogy a hazai agrárium versenyképességét akkor lehet javítani, ha a hazai mezőgazdaság lépést tart a világban végbemenő technológiai fejlődéssel, amelynek érdekében a tavalyi tanévtől teljes körű megújuláson esett át a szakoktatás. Részletezte, hogy az AM fenntartásában működő középfokú agrárszakképzési centrumok erdészeti szakképzést folytató intézményeit három erdészeti szimulátor beszerzésével segítették, amelyek értéke egyenként több mint harmincmillió forint.

A szimulátorokat az erdészeti oktatási központokként jelölt szakképző intézményekben helyezték el, Mátrafüreden, Szegeden és Sopronban, emellett a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. közreműködésével további nyolc iskola eszközparkja bővült műszeres favizsgálat elvégzésére alkalmas eszközökkel - mondta. Nagy István kitért arra is, hogy az idei tanév beiskolázási eredményei az elmúlt évekhez képest kiemelkedően jók voltak, amely a szakképzés presztízsének visszaállítására tett kormányzati törekvéseknek, valamint a szakképzés átalakításának köszönhető. Hozzátette, hogy az iskoláik kiszámítható életpályát kínálnak a diákoknak.

Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy a járvány miatt elmaradt tanulmányi versenyeket az idei tanévben rendezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: szeptemberben a Csapó Dániel emlékversenyt, míg a Guba Sándor emlékverseny, a Dél-dunántúli középiskolások szántóversenye, valamint a Dr. Szabó Gusztáv emlékverseny októberben lesz.
A tanévnyitón a hazai öt agrárszakképzési centrum főigazgatója és a Soproni Egyetem rektora aláírták az Erdészeti Ágazati Tudásközpont alapító okiratát.

Zambó Péter, az AM erdőkért felelős államtitkára a tudásközpontról azt mondta, hogy annak a feladata az lesz, hogy hidat képezzen a hazai erdészeti közép- és felsőoktatási intézmények, valamint az állami és magán erdőgazdaságok között a gyakorlati és elméleti igények és ismeretek tekintetében. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az erdészeti szimulátor olyan speciális erdészeti gépek kezelését tanítja meg a diákoknak, amelyekkel a gyakorlati életben találkozhatnak, a favizsgáló pedig a fa szerkezetét vizsgálja anélkül, hogy azt roncsolná. Az eszközökkel 21. századi ismereteket sajátíthatnak el a diákok - mondta.

Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy Sopron gazdag kulturális és történelmi hagyományokkal bír. Kiemelte, hogy idén ünnepli a város az 1921. évi népszavazás centenáriumi évfordulóját, amikor Sopron és további nyolc környező település a Magyarországhoz való tartozás mellett döntött, amellyel Sopron kiérdemelte a Leghűségesebb város (Civitas fidelissima) kitüntetést.

-MTI-