KÖZÉRDEKŰ
#viharkár
Jelentősen növelik a szeptemberi viharkárok a biztosítók kifizetéseit
Jelentősen megnövelik a szeptemberi viharkárok a biztosítók idei kifizetéseit, a társaságok a szeptember 13-16. közötti viharok miatt több mint egymilliárd forintot fizettek ki, illetve tartalékoltak kárkifizetésre - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Lambert Gábor ismertette: mintegy 8500 kárbejelentés érkezett, így az átlagos kár több mint 120 ezer forint. Néhány évvel ezelőtt ez a tétel még 80-100 ezer forint között volt, az adatok jelzik a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeket.

A kommunikációs vezető felhívta a figyelmet az alulbiztosítottság veszélyére. Elmondta: érdemes évente felülvizsgálni a szerződéseket, hogy a biztosítottak az ingatlanok, ingóságok tényleges értéke után rendelkezzenek megfelelő biztosítási fedezettel.

A viharszezon, valamint árvízi kárkifizetések miatt a biztosítók kárráfordítása idén nagyon magasnak ígérkezik.

Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint az idei második negyedévben alacsonyabb volt az átlagos díj, mint az előző negyedévben, ami a márciusi lakásbiztosítási kampány eredménye - mutatott rá.

A kommunikációs vezető jelezte: biztosítói tapasztalatok szerint egy-egy nagyobb vihar után megemelkedik a biztosításkötési kedv.

Az ártérre épült ingatlanokra kitérve a szakember közölte: az ártérben lévő épületekre is lehet biztosítást kötni, ugyanakkor a szerződések szerint a hullámtérben, ártérben, nagyvízi mederben épült ingatlanok esetében az árvízkárok nem minősülnek biztosítási eseménynek, tehát ezekért nem fizet a biztosító.

-MTI-