KÉK FÉNY
Játékfegyverrel, robbantással fenyegetőzött egy férfi egy szakolyi boltban
​Az ügyészség közveszéllyel fenyegetés miatt emelt vádat azzal a férfivel szemben, aki játékfegyverrel, robbantással fenyegetőzött egy szakolyi vegyesboltban.

A vádirati tényállás szerint a középkorú férfi 2024 októberében a reggeli órákban jelent meg az egyik szakolyi vegyesboltban, ahol a ruházatából elővett egy fegyvernek látszó tárgyat. Amikor ezt az egyik közelében tartózkodó vásárló meglátta, futva kimenekült az üzletből, eközben hangosan kiabálva figyelmeztette a vásárlókat és alkalmazottakat, hogy "szaladjatok, mert puska van nála".

Mikor a boltban tartózkodó 20-25 ember menekülni kezdett, az egyik alkalmazott felé a férfi olyan kijelentést tett, hogy mindenki; szaladjatok, mert robbanószer is van nála és robbantani fog.

A fenyegetés hatására mindenki kifutott az üzletből, majd néhány perc elteltével a vádlott is távozott az épületből. Itt az egyik férfivásárló őt feltartóztatta, tőle a fenyegetéshez használt pisztolyt elkérte, és megállapította, hogy az egy játékfegyver.

A nyomozás során bebizonyosodott, hogy a férfitől lefoglalt tárgyakat előző nap másik üzletben vásárolta, és a nála lévő két játékpisztollyal nem rabolni ment a boltba, azonban a robbanószerrel való fenyegetéssel bűncselekményt valósított meg.

A kóros elmeállapotú vádlottal szemben az ügyészség végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt vádiratában