KÉK FÉNY
#alkohol
#ittas vezetés
Ivott, majd menekülni akart - Vádemelés lesz belőle
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást D. László 34 éves mátészalkai lakos ellen.

A lezárt nyomozás adatai szerint a férfi 2017. december 31-én 23 óra körül Vásárosnamény belterületén úgy közlekedett az általa vezetett kistehergépkocsival, hogy szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt.

A férfit a közúton igazoltatni akarták a rendőrök, ő azonban megpróbálta kivonni magát az intézkedés alól. A rendőri jelzést követően megfordult a gépkocsijával, és elhajtott helyszínről, de az egyenruhások rövid időn belül elfogták. A sofőr beismerte, hogy az igazoltatást megelőzően alkoholt fogyasztott, amit igazolt az alkoholszonda, valamint a jármű első ülésén megtalált italos üveg is - az utóbbi tartalmának fele hiányzott. A rendőrök a férfit hiteles légalkoholmérés céljából előállították a Vásárosnamény Rendőrkapitányságra, ahol a mérőeszköz a sofőr légalkoholszintjét 23 óra 31 perckor 0,44 mg/l értékben rögzítette. A rendőrök D. Lászlót 2018. február 7-én járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.