AKTUÁLIS
Inkább drágábban tankolok, de lesz benzin
Tömören ez a véleményük az általunk megkérdezett embereknek, különösen azoknak, akik naponta több tucat kilométert ingáznak az otthonuk és a munkahelyük között. A nem éppen rózsás tömegközlekedés miatt megyénk lakosságának jelentős része kénytelen autóval járni.

Nem volt váratlan a dolog, mintha a mögöttünk álló hetek már a kivezetés előkészületeiről szóltak volna. Egyesek úgy vélik, hogy az üzemanyaghiányt a nagykereskedő valójában mesterségesen idézte elő azzal, hogy nem szállított a kis benzinkutaknak.

Ami tény: megyénkben még mindig van olyan kút, például Ajakon, ahol nem lehet üzemanyagot kapni. Ott négy napja száradtak ki a tartályok. Először 50, majd 20 és végül 2 liter volt a limit, végül kifogyott a nafta. Holnapra ígérte a MOL, hogy teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit.

Székelyben az utolsó pillanatig kitartottak. Korlátozás észszerű mértékben, de volt. Kezdetben 30 liter volt a limit az ársapkás üzemanyagból, majd 10 és végül 5 literben korlátozták a tankolási mennyiséget. Az ársapka kivezetése után gázolaj korlátlan mennyiségben tankolható, míg a 95-ös oktánszámú benzinből 10 litert vehetünk. A korlátot a remények szerint a következő szállítmánnyal egy időben feloldják.

A taxisok is megérzik

Nyíregyházán egy taxis azt mondja, hogy nekik az ársapka eltörlése havi szinten 50-60 ezer forint pluszkiadást jelent, ami előbb vagy utóbb meg fog jelenni a viteldíjakban is.

Egy könyvelő arról számolt be, hogy számított erre a lépésre - ő úgy véli, hogy inkább legyen drágább az üzemanyag, de tudjon tankolni. Tarthatatlan volt az, hogy több kúton tudta csak teletankolni a kocsiját.

Bujon csontszáraz a benzinkút, gázolaj elvben korlátlan mennyiségben kapható. A beszállító partner a hétre ígérte az utánpótlást. Egy férfi, aki nem tudott tankolni, azt mondta, hogy ez már a harmadik kút, ahol nem volt üzemanyag, végül Gávavencsellőn, a MOL-kútnál járt sikerrel.

A kutak árai között jelentős, 20-30 forint különbség is lehet.

A kutasok abban bíznak, hogy az ársapka kivezetésével normalizálódik a helyzet. A vásárlók egy része úgy véli, hogy átverték őket, hiszen a kormány azt ígérte, hogy december 31-ig marad a hatósági ár. Sok család nehéz helyzetbe került, stábunknak egy idős hölgy úgy nyilatkozott, hogy a kezelésről kell lemondania, mivel a gépkocsi fenntartása számára így már lehetetlen.

Egy vidéken élő és a megyeszékhelyen dolgozó nő úgy fogalmazott, hogy inkább legyen drágább a benzin, de ne azzal kelljen az idejét tölteni, hogy üzemanyag után járkál.

- FrissMédia -