Az MTI-nek küldött közleményében az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, Balogh László kedvezőnek nevezte, hogy a 10 százalékos önrésszel az első lakás vásárlásához igényelhető, maximum 50 millió forintos, 25 éves futamidejű és végig fix 3 százalékos kamatozású lakáshitel szélesebb kört érinthet, mint a korábbi, jellemzően életkorhoz kötött programok.
Hozzátette, az új programhoz köthető keresleti hullám pont akkor érkezhet, amikor az év eleji lendület már lecsengett.
A szakember jelezte ugyanakkor, hogy a nagyobb kereslet hosszabb távon emelkedő pályán tarthatja a lakásárakat, de ezzel együtt több adásvétel is valósulhat meg.
A vevők szempontjából az egyik legpozitívabb hatást a fővárosi új lakások piacán gyakorolhatja az Otthon Start. Valószínűleg sok fejlesztő elgondolkodik azon, hogy az eladó új lakásainak az árát hogyan tudná a 1,5 milliós négyzetméterár alatt tartani. Ez pedig lassíthatja a drágulás ütemét a budapesti új lakások piacán, ahol az átlagos négyzetméterár már 1,6 millió forintnál jár - fűzte hozzá a közleményben Balogh László.
Arra is kitértek, hogy az ingatlan.com országos kínálatában a vevők több mint 137 ezer lakóingatlan-hirdetés közül válogathatnak, amiből több mint 92 ezer felel meg az Otthon Start feltételeinek.
A Duna House által az MTI-nek csütörtökön eljutatott közleményben Szegő Péter, a Duna House PR és elemzési szakértője rámutatott, hogy az elmúlt időszakban sok fiatal és első lakást kereső kiszorult a piacról az ingatlanok jelentős drágulása és a szigorúbb hitelfeltételek miatt. A 3 százalékos kamatú hitel ezen a helyzeten változtathat, hiszen a finanszírozási terhek csökkentésével szélesebb kör számára válhat elérhetővé a lakásvásárlás - jegyezték meg.
A korábbi, hasonló állami támogatások tapasztalatai alapján felmerül az árfelhajtó hatás kockázata. Ezért fontos, hogy az első lakásukat vásárlók reálisan lássák a piaci helyzetet, és számítsanak arra, hogy egyes területeken, különösen a népszerűbb lakástípusoknál akár drágulás is jöhet.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy noha a bejelentés szerint az elvárt minimális önerő 20-ról, 10 százalékra csökkenhet, a tényleges feltételeket továbbra is a bankok határozzák meg. A legtöbb pénzintézet pedig jelenleg is inkább 20-35 százalék közötti önerőt kér az ügyfél pénzügyi helyzetétől és a hitel konstrukciójától függően.
Mindezek miatt a vásárlóknak érdemes előre tájékozódniuk a lehetőségeikről, és számolni azzal, hogy a támogatott hitel ellenére is szükség lehet jelentős saját forrásra - fogalmazott Szegő Péter.
- jelezték.
Az Otthon Centrum független hitelközvetítői hálózatában idén eddig közvetített hitelek száma alapján a jelzáloghitelezés csúcsot dönthet, ám a most bejelentett otthonteremtési programnak köszönhetően még erősebb növekedésre számítanak.
Ugyanakkor az Otthon Centrum megítélése szerint a program sikerességéhez elengedhetetlen a független hitelközvetítők folyamatos közreműködése, mivel még egy standardizált hitelnél is eltérhet a bankok hitelezési feltételrendszere.
A Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület (ÉKE) az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli: az Otthon Start program széleskörben megoldhatja azt a finanszírozási nehézséget, amely az első lakást vásárolni tervezőknél talán a legfőbb akadály volt eddig.
Véleményük szerint a négyzetméter árkorlát "gátat vethet a fejlesztői profitmaximalizálásnak" az újlakás-projekteknél, és csillapíthatja az árakat a használtlakás-piacon is. Az ÉKE bízik benne, hogy a program révén az építőanyag-kereskedők és -gyártók új megbízásokhoz juthatnak az elmúlt 2,5 év jelentős piaci zsugorodása után, és ezúttal tartós piaci stabilizálódás, majd bővülés veheti kezdetét.