AKTUÁLIS
#választás 2018
#végeredmény
#Szabolcs
Íme, a végeredmények megyénkben
Befejezték az április 8-i országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, valamennyi egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz-KDNP kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben.

A szavazatszámlálás értelmében a 109 egyéni választókerületből 91-ben a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltje nyert, 8-ban az MSZP-Párbeszéd szövetség, 3-ban a DK, 1-1-ben a Jobbik, az LMP, illetve az Együtt jelöltje szerzett mandátumot, valamint 1 független jelölt is bejutott a parlamentbe. Országos listáról a Fidesz-KDNP 42, a Jobbik 25, az MSZP-Párbeszéd 12, az LMP 7, a DK 6 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata pedig 1 kedvezményes mandátumhoz jutott.

Az április 8-i voksoláson lehetőség volt arra, hogy a választópolgár, aki nem a lakóhelyén tartózkodott, egy másik magyarországi településen vagy egy külképviseleten adhassa le voksát. Mivel ezek a választók is a saját lakóhelyük szerinti képviselőkre szavaztak, voksaikat el kellett juttatni a választók lakóhelye szerinti választókerület meghatározott szavazókörébe. A voksokat tartalmazó urnákat előbb azokat a Nemzeti Választási Irodába (NVI) szállították, ahol a 106 egyéni választókerület szerint csoportosították, majd szállítódobozba tették az "utazó szavazatokat".

A szállítódobozokat szombat délelőtt vehették át az egyéni választókerületi választási irodák, hogy a saját választókerületükbe vigyék. Itt belekeverték egy korábban kijelölt szavazókör szavazatai közé - amelyet nem számoltak meg múlt vasárnap éjjel -, és együtt számolták meg a voksokat, így gondoskodva a szavazatok titkosságáról. A szavazatszámláló bizottságok ezt követően állapították meg a parlamenti választás szavazóköri eredményét. Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok ezutrán állapították meg a voksolás egyéni választókerületi, nem jogerős eredményét.

Az új Országgyűlésben így a Fidesz-KDNP-nek összesen 133, a Jobbiknak 26, az MSZP-Párbeszédnek 20, a DK-nak 9, az LMP-nek 8, az Együttnek és a német önkormányzatnak 1-1 képviselője lesz, és 1 független jelölt is bejutott. Megyénkben még csak megszorongatni sem tudták a Fidesz-KDNP-s jelölteket, így a nemjogerős eredmények alapján Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élők érdekeit hat Fidesz-KDNP-s képviseli majd a várhatóan május elején megalapuló új országgyűlésben.

Megyénkben összesen 161 701 voksot gyűjtött be a Fidesz-KDNP. Ezt követi jelentősen lemaradva a Jobbik 80 512 szavazattal. A Jobbik egyéniben nem, csak listásról tud az országgyűlésbe képviselőt küldeni dr. Fülöp Erik, Tiszavasvári polgármesterének személyében megyénkből. Fülöp mandátumszerzése okán Tiszavasváriban időközi polgármester választást kell majd tartani, hiszen összeférhetetlenség miatt a Jobbikos polgármesternek- amennyiben átveszi a mandátumát - le kell mondania a város vezetésről. Egyébként Tiszavasvári volt ez első olyan 10 ezer fő fölötti város, ahol jobbikos polgármestert választottak 2010-ben.

A folyamatosan csalást emlegető ellenzéki pártok nehezen törődnek bele, hogy a választók őket váltották le és nem a FIdesz-KDNP kormányt. Ennek jegyében például a Demokratikus koalíció 40 választókerületben támadta meg a nemjogerős választási eredményeket. Megyénkben a DK összesen 9453 voksot tudott csak begyűjteni három választókerületben. Az MSZP csúfos kudarcot vallott a 2018-as választásokon annak ellenére is, hogy általuk "nagyágyúknak" tartott képviselő-jelölteket küldtek harcba. Az MSZP gyakorlatilag megsemmisült megyei szinten és ez várhat a pártra országosan is, hiszen nyolc év alatt képtelenek voltak hiteles, ütőképes képviselő-jelölteket felmutatni. A megyei eredményük szám szerint 31 256 voks mindent elárul a párt jelenlegi állapotáról és arról, hogy a választóknak mi a véleményük az MSZP-ről.

No, de nézzük a beszédes számokat, hogy a választók hogyan értékelték megyénkben az elmúlt négy évet és ezzel együtt az ellenzék munkáját.



Dr. Szabó Tünde, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1. választókerületében (Nyíregyháza) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Szabó Tünde (FIDESZ-KDNP) - 40,34 százalék, 21 779 szavazat

2. Csabai Lászlóné (MSZP-PÁRBESZÉD) - 32,83 százalék, 17 725 szavazat

3. Lengyel Máté (JOBBIK) - 19,21 százalék, 10 372 szavazat

4. Szoboszlay György Csaba (LMP) - 3,32 százalék, 1792 szavazat

5. Babosi György (MOMENTUM) - 1,55 százalék, 838 szavazat

6. Vajas Károly (MKKP) - 1,24 százalék, 670 szavazat

7. Gődény György (KÖZÖS NEVEZŐ) - 0,65 százalék, 353 szavazat

8. Tóth Norbert (MIÉP) - 0,20 százalék, 110 szavazat

9. Tornai Mihályné (A HAZA PÁRTJA) - 0,15 százalék, 82 szavazat

10. Bón Borbála (MODERN MAGYARORSZÁG MOZGALOM) - 0,14 százalék, 73 szavazat

11. Szepessy Zsolt László (ÖSSZEFOGÁS PÁRT) - 0,11 százalék, 57 szavazat

12. Balogh Artúr (MCP) - 0,10 százalék, 55 szavazat

13. Molnár Szilárd László (REND PÁRT) - 0,06 százalék, 35 szavazat

14. Marosi Veronika Ágnes (KÖSSZ) - 0,06 százalék, 30 szavazat

15. Bálint József (NP) - 0,03 százalék, 18 szavazat

16. Lövei Csaba (EGYÜTT) - Visszalépett/visszavonva

Dr. Seszták Miklós, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3. választókerületében (Kisvárda) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Seszták Miklós (FIDESZ-KDNP) - 61,87 százalék, 32 374 szavazat

2. Gyüre Csaba (JOBBIK) - 27,74 százalék, 14 513 szavazat

3. Rakóczki Dénesné (DK) - 4,80 százalék, 2512 szavazat

4. Makranczi István (LMP) - 2,37 százalék, 1239 szavazat

5. Matejka Rita (MOMENTUM) - 0,69 százalék, 363 szavazat

6. Perdiák János (MIÉP) - 0,40 százalék, 211 szavazat

7. Tóth Péter Pál (MUNKÁSPÁRT) - 0,35 százalék, 181 szavazat

8. Horváth József (Független) - 0,34 százalék, 180 szavazat

9. Kántor István (CSP) - 0,24 százalék, 127 szavazat

10. Leskó Péter (KÖZÖS NEVEZŐ) - 0,22 százalék, 114 szavazat

11. Badzsó Beáta (MCP) - 0,15 százalék, 80 szavazat

12. Zsigu István (MISZEP) - 0,15 százalék, 77 szavazat

13. Varga Mariann (TENNI AKARÁS MOZGALOM) - 0,13 százalék, 66 szavazat

14. Szaniszló Ferenc (MEDETE PÁRT) - 0,09 százalék, 49 szavazat

15. Kujbus Mihályné (REND PÁRT) - 0,09 százalék, 46 szavazat

16. Vass Szilvia (KÖSSZ) - 0,07 százalék, 39 szavazat

17. Fodor Dezső (ÖSSZEFOGÁS PÁRT) - 0,06 százalék, 33 szavazat

18. Novák Sándor (IMA) - 0,06 százalék, 30 szavazat

19. Varga Melinda (EU.ROM) - 0,05 százalék, 27 szavazat

20. Molnár Zoltánné (NP) - 0,04 százalék, 19 szavazat

Papp Lászlóné (IRÁNYTŰ) - 0,04 százalék, 19 szavazat

22. Spekker József (EU ALTERNATÍVA) - 0,03 százalék, 15 szavazat

23. Buzási Krisztián (ERP) - 0,02 százalék, 11 szavazat

24. Horváthné Szikszai Melinda (EMMO) - Visszalépett/visszavonva

Dr. Simon Miklós, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6. választókerületében (Nyírbátor) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Simon Miklós (FIDESZ-KDNP) - 56,52 százalék, 26 994 szavazat

2. Kész Géza (JOBBIK) - 20,30 százalék, 9696 szavazat

3. Veres János (MSZP-PÁRBESZÉD) - 19,48 százalék, 9302 szavazat

4. Czimre József (LMP) - 1,45 százalék, 691 szavazat

5. Bankus Tibor János (MOMENTUM) - 0,72 százalék, 345 szavazat

6. Márton Tibor (KÖZÖS NEVEZŐ) - 0,32 százalék, 151 szavazat

7. Tóth Béla (MIÉP) - 0,22 százalék, 104 szavazat

8. Varga Sándor (MCP) - 0,21 százalék, 98 szavazat

9. Varga Zoltán (TENNI AKARÁS MOZGALOM) - 0,14 százalék, 67 szavazat

10. Kiss Miklósné (IRÁNYTŰ) - 0,12 százalék, 59 szavazat

11. Balogh István (OCP) - 0,08 százalék, 39 szavazat

12. Szkita Istvánné (REND PÁRT) - 0,08 százalék, 38 szavazat

13. Varga József (OXIGÉN PÁRT) - 0,08 százalék, 37 szavazat

14. Demeter Jenő (KÖSSZ) - 0,08 százalék, 36 szavazat

15. Zámbó Anna (TAMP) - 0,06 százalék, 30 szavazat

16. Lakatos Károly (EU.ROM) - 0,06 százalék, 28 szavazat

17. Rácz Irén (EMMO) - 0,06 százalék, 27 szavazat

18. Szlovák Zoltán (NP) - 0,03 százalék, 15 szavazat

Dr. Tilki Attila, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. választókerületében (Vásárosnamény) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Tilki Attila (FIDESZ-KDNP) - 59,75 százalék, 29 865 szavazat

2. Adorján Béla (JOBBIK) - 27,29 százalék, 13 641 szavazat

3. Bihari Miklós (MSZP-PÁRBESZÉD) - 8,46 százalék, 4229 szavazat

4. Tempfli József (LMP) - 0,92 százalék, 461 szavazat

5. Hadiné Guti Ibolya (Független) - 0,72 százalék, 361 szavazat

6. Lőrincz Zoltán (Független) - 0,64 százalék, 319 szavazat

7. Áncsán Márton (MOMENTUM) - 0,48 százalék, 241 szavazat

8. Nagy István Béla (MUNKÁSPÁRT) - 0,28 százalék, 142 szavazat

9. Somók Sándor (DEMOKRATA PÁRT) - 0,15 százalék, 75 szavazat

10. Ésik Attila (CSP) - 0,15 százalék, 74 szavazat

11. Balogh Julianna (MCP) - 0,14 százalék, 71 szavazat

12. Király Szilárd (KÖSSZ) - 0,10 százalék, 50 szavazat

13. Jóczik Bálint (EGYÜTT) - 0,09 százalék, 46 szavazat

14. Kiss Ferenc (MIÉP) - 0,09 százalék, 45 szavazat

15. Hamza József (JMP) - 0,09 százalék, 43 szavazat

16. Piros László (Független) - 0,08 százalék, 42 szavazat

17. Pál Vilmos (SEM) - 0,08 százalék, 41 szavazat

18. Frank Gabriella (SZEM PÁRT) - 0,08 százalék, 39 szavazat

19. Ésik Attiláné (ÖSSZEFOGÁS PÁRT) - 0,07 százalék, 34 szavazat

20. Boros Attila (A HAZA PÁRTJA) - 0,05 százalék, 25 szavazat

21. Varga Beatrix (OP) - 0,04 százalék, 22 szavazat

Szécsi Cintia (EP) - 0,04 százalék, 22 szavazat

23. Dobosy Gábor Krisztián (HAZA MINDENKIÉ) - 0,04 százalék, 20 szavazat

24. Kóczé Krisztina (MEDETE PÁRT) - 0,03 százalék, 17 szavazat

Lakatos Sándor (EU.ROM) - 0,03 százalék, 17 szavazat

26. Váradi Antal (IRÁNYTŰ) - 0,03 százalék, 16 szavazat

27. Molnár Zoltán (NP) - 0,02 százalék, 12 szavazat

28. Balogh Tiborné (TAMP) - 0,02 százalék, 10 szavazat

29. Demeter Jolán Zsuzsanna (TENNI AKARÁS MOZGALOM) - 0,01 százalék, 7 szavazat

30. Virágh Tibor (EMMO) - Visszalépett/visszavonva

Dr. Vinnai Győző, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. választókerületében (Nyíregyháza) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Vinnai Győző (FIDESZ-KDNP) - 47,89 százalék, 22 395 szavazat

2. Fülöp Erik (JOBBIK) - 35,05 százalék, 16 393 szavazat

3. Helmeczy László (DK) - 10,50 százalék, 4909 szavazat

4. Cselószki Tamás (LMP) - 2,79 százalék, 1303 szavazat

5. Szántó Gábor (MOMENTUM) - 1,05 százalék, 493 szavazat

6. Nagy Tibor (MIÉP) - 0,96 százalék, 451 szavazat

7. Mészáros Ferenc (Független) - 0,47 százalék, 219 szavazat

8. Farkas István (MCP) - 0,28 százalék, 129 szavazat

9. Rozsnyai Róbert (SEM) - 0,16 százalék, 77 szavazat

10. Tóth Albert János (KÖZÖS NEVEZŐ) - 0,14 százalék, 67 szavazat

11. Tolnai Tibor (A HAZA PÁRTJA) - 0,10 százalék, 47 szavazat

12. Kóka Gábor (EU.ROM) - 0,09 százalék, 43 szavazat

13. Váradi György (KÖSSZ) - 0,09 százalék, 40 szavazat

14. Doka Jánosné (REND PÁRT) - 0,08 százalék, 37 szavazat

15. Treszkai Ildikó (TENNI AKARÁS MOZGALOM) - 0,07 százalék, 34 szavazat

16. Kalderál Cintia (OCP) - 0,06 százalék, 28 szavazat

17. Balog Evelin (EMMO) - 0,05 százalék, 24 szavazat

Ördög Panna (ÖSSZEFOGÁS PÁRT) - 0,05 százalék, 24 szavazat

Nagy József (IMA) - 0,05 százalék, 24 szavazat

20. File Józsefné (NP) - 0,05 százalék, 23 szavazat

21. Varga Katalin Nikoletta (ERP) - 0,02 százalék, 8 szavazat

Kovács Sándor, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. választókerületében (Mátészalka) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Kovács Sándor (FIDESZ-KDNP) - 58,55 százalék, 28 294 szavazat

2. Apáti István (JOBBIK) - 32,90 százalék, 15 897 szavazat

3. Csomáliné Rácz Erika (DK) - 4,20 százalék, 2032 szavazat

4. Tárkányi Sándor (LMP) - 1,79 százalék, 864 szavazat

5. Magyar Péter (MOMENTUM) - 0,66 százalék, 319 szavazat

6. Pásku Károly (MUNKÁSPÁRT) - 0,34 százalék, 163 szavazat

7. Budai Tiborné (CSP) - 0,27 százalék, 130 szavazat

8. Kukucska György (MMM) - 0,22 százalék, 104 szavazat

9. Szabó Tünde (MEDETE PÁRT) - 0,20 százalék, 97 szavazat

10. Schachinger Zsolt (KÖZÖS NEVEZŐ) - 0,16 százalék, 79 szavazat

11. Takács Zoltán (MIÉP) - 0,15 százalék, 72 szavazat

12. Lakatos Miklós (EU.ROM) - 0,11 százalék, 55 szavazat

13. Ponczók István (MISZEP) - 0,11 százalék, 54 szavazat

14. Tárkányi József Árpádné (REND PÁRT) - 0,07 százalék, 35 szavazat

15. Szász József (A HAZA PÁRTJA) - 0,07 százalék, 32 szavazat

16. Gellért Sándor (ÖSSZEFOGÁS PÁRT) - 0,06 százalék, 28 szavazat

17. Horváth Antal (TENNI AKARÁS MOZGALOM) - 0,05 százalék, 23 szavazat

18. Szabó Erzsébet (NP) - 0,04 százalék, 20 szavazat

19. Baloghné Csáki Renáta (TAMP) - 0,04 százalék, 19 szavazat

20. Ponczók Lajos (EMMO) - 0,02 százalék, 9 szavazat