SPORT
Labdarúgás
Ilyen őrült félidőt nem látott még élő kisvárdai!!!
Kisvárda-Zalaegerszeg 3-3, de hogyan!!!

Az unalmas első félidőben gyengén játszott a Várda, nem volt elég tűz a fiúkban. A meccs elején csapongó volt a játék, volt a Kisvárdának is helyzete, a ZTE is próbálkozott. Aztán a 26. percben a zalaegerszegi csatárok a Várda 16-osa előtt zavartalanul tologatták a labdát, majd a középről laposan meglőtt labda besuhant Felipe hálójába. Erősen a bal sarokra tartó közepes lövés volt.

Ezután Grozav küzdött, de nem ment neki se, ívelgetésekkel próbálkozott Kovácsréti, de komolyabb elképzelés nélkül.

Sőt, feljött a ZTE. Az egyik lassú támadásuk során a szünet előtt nem sokkal a kapunak háttal álló támadót a kisvárdai védő picit megrángatta, a játékvezetőnél ez 11-est ért (a szabálykönyv szerint jogosan, de az ilyeneket el szokták engedni manapság; persze lehet, hogy pont be kéne fújni mindent).

Radó a büntetőt laposan, közepesen erősen a bal sarokba rúgta. Felipe a másik irányba vetődött, nem volt esélye.

A szünetben tehát 0-2 volt az állás.

A második félidőre másik kisvárdai csapat jött ki a pályára. Nem tudom, mit mondott Miriuta edző, talán azt, hogy hajtani kell, mindenesetre a gyenge, álmos csapatból vérre szomjazó fenevad lett. Hugo Seco és Tischler intelligens játéka is sokat segített, de az is, hogy a zalaegerszegi Bolla durva becsúszása kiállítást ért.
Előbb Grozav révén szépített a Várda, majd szintén a román zseni beadása után Kravcsenkó egyenlített.

Nem sokkal később két fejessel is veszélyeztetett Gosztonyi.

Egymás után jöttek a beívelések, a ZTE teljesen szétesett. Aztán az egyik beadást végül Tischler szintén fejjel a jobb sarokba bólintotta. 3-2.

Tovább hajtott a Várda, Hugo Seco szerzett labdát a jobb oldalon, Devecseri késve próbálta szerelni, második sárgát s így pirosat ért ez is.

Nyolc mezőnyjátékossal folytatta tehát a Zalaegerszeg, vezetett a Várda, ha valaki egy százast rátett volna arra, hogy nem nyernek, tuti egymilliót kapott volna a végén. Mert az következett, amire senki nem gondolt.

A Kisvárda is arra számított, hogy ezek után a ZTE játékosai idő előtt feltartott kézzel bemasíroznak az öltözőbe.

Tessék-lássék támadgatott a Kisvárda, Protics szabadrúgása a kapu sarkán csattant, majd egy újabb közeli fejes ment mellé.

Aztán jött a ZTE. Jobb oldalon szaladt el a maradék csatár, buktatta a Várda védője. A szabadrúgást követően Háy kézzel ért a labdához! A ZTE - úgy tűnik, jogosan - 11-est kapott, Babati berúgta. 3-3!!!

Ezután továbbra is ívelgetett a Várda, pedig észszerűbbnek tűnt volna kipasszolni a kétfős emberhátrányban játszó egerszegieket. De még így is voltak helyzetek. A csodálatos kisvárdai szurkolók, a várdai vitézek űzték, hajtották a fiúkat.

Előbb egy félig kinyújtott kézen csattant a labda a ZTE 16-osán belül, majd a becsúszó zalai védő jobb alkarján akadt el Hugo Seco beadása. Mindegyik hasonló szituáció volt, mint amiért 11-est adott a bíró korábban. Érezhető volt ugyanakkor szerintem, hogy a játékvezető tévesen úgy vélte: picit belenyúlt a meccsbe a két kiállítással, s kompenzálni akart, ezért akkor se adott volna 11-est, ha az egyik egerszegi védő az ötösön a hóna alá csapja a labdát, és kisétál vele a stadionból.

Cserébe adott esélyt, hogy önerőből nyerjen a Várda. Ez nem ment, őrületes második félidő után maradt a 3-3.


- FrissMédia -