KULTÚRA
#Döge
#iskola
Ilyen iskolát még a Középsuli sztárjai sem láttak!
A dögei Ölbey Irén iskolába látogattak a népszerű tinisorozat sztárjai: Barbi, Dominik és Melcsi tanárnő. A madarak és fák napja alkalmából tartott ünnepség volt az apropó, de forgattak jeleneteket az ország legnépszerűbb tinisorozatába is.

A kis falvak iskolái nincsenek könnyű helyzetben: ha nem éri el az első osztály létszáma a 14 főt, akkor nem indul új évfolyam, és ez gyakorlatilag a bezárás veszélyével fenyegeti az intézményt. Döge polgármestere, Dr. Nagy Péter és az iskola igazgatója, Agárdi Sándor mindent megtesznek azért, hogy ez itt ne következhessen be. Elmondásuk szerint főként saját lelki erejükre és kreativitásukra kellett hagyatkozniuk abban, hogy meghozzák a gyerekek és szülők kedvét ahhoz, hogy ezt az iskolát válasszák. A terv sikerült, 20 fővel induló osztályokról számolnak be, sőt, a szomszéd településekről is áthozzák a gyermekeket, hogy itt tanuljanak. De hogyan sikerült ezt elérni?



Agárdi Sándor tervei alapján megvalósult egy oktatási intézmény, ahol minden tanterem a tantágynak megfelelően van berendezve: a hon - és népismeret terem jelenleg 160 darab kiállítási tárggyal segíti a gyerekeket abban, hogy elképzeljék, hogy életek elődjeink. Ezeket az eszközöket tanárok, szülők és gyerekek adományozták az iskolamúzeumnak.



Az Ölbey Irén emlékszobában, ahol például a logopédiaoktatás is zajlik, kéziratok, a költő fiatal -és időskori arcképei, illetve idézetek díszítik a falat. A biológia terem falán kiterített rókák, a plafonon égitestek.



De nézzünk körül az iskola udvarán is!

A növények és rendszertanok megtanulásában a füvészkert és a gyógynövénykert segíti a diákokat, a madárfajták megismerésében pedig a madárvendéglő, ahol összeszámolhatatlanul sok kis madáretető várja a madárkákat.



A madarak és fák napja alkalmából minden évben akadályversenyen küzdenek meg egymással a suli tanulói, persze a hagyományos verses-zenés megemlékezés után. Idén Barbi és Dominik is hozott ajándékokat a verseny nyerteseinek. A népszerű tinisorozat, a Középsuli sztárjait rögön felismerék a gyerekek.



A Középsuli stábja tartott egy rövid forgatást az iskolában, mely június 25-én megjelenő Középsuli sorozatban lesz benne. Barbi így nyilatkozott a suliról a forgatás után:

"Rendkívül élveztem az itteni forgatást, igazából nem is jártam még hasonló helyszínen! Ezek a gyerekek egészen különleges oktatást kapnak, de persze feltettem magamnak a kérdést, hogy nem ez volna a normális oktatás? Mindenesetre én még a fővárosban is ritkán találkozom olyan erős társadalmi összefogással, ami itt Dögén láttam."