SPORT
kézilabda
#Kecskemét
Így verte meg a Kisvárda a Kecskemétet!
A rossz kezdés után, az első negyedórát követően szinte végig vezetett a Kisvárda

Biztos nem azért késtek el a játékvezetők a kisvárdaiak vasárnapi, kecskeméti NB I-es bajnokijáról, mert gondosan kiválogatták a mezt, amelyet magukra öltenek, mert sikerült olyan színűt magukkal vinniük, amely csak árnyalatnyival ütött el a hazaiak narancssárga viseletétől.

A néhány perccel később kezdődő meccset a várdaiak a maguk részéről még megtoldották egy picit, hiszen az elején megugrottak a lelkes kecskemétiek. Az idegenben először meccselő Vlatko Djonovicsnak 4–0-nál időkéréssel kellett rendet raknia. Ez sikerült is, mert hozzálátott hátránya ledolgozásához a Triscsuk Krisztina vezérelte, a heteseket is jó százalékkal értékesítő Kisvárda.

Vesna Milanovic-Litre góljával már kettővel ment a KKC, de a kecskeméti kispadról jól szállt be Deáki Dóra, aki gyors duplával egyenlített, sőt a vezetésért támadtak a hazaiak. Ekkor a labdaszerzést követő üres kapus Orbán Adrienn-góllal vette vissza a vezetést a KKC, amely a félidő végén zsinórban szerzett négy gólja után már hárommal is vezetett. De csak a játékrész lefújásakor, mert a szünetben végül megadták Szabó Edina először duda utáninak vélt találatát.

A második félidőt is ötperces gólcsenddel kezdte a Várda, ezt kihasználva egyenlített a Kecskemét. Amikor Tamara Radojevics révén sikerült visszavenni a vezetést, kettős emberhátrányba került a vendégcsapat, de csak a második kiállítást követő hetesből kapott gólt. A kecskemétiek amúgy kapufaszétforgácsoló versenyt rendeztek a büntetőkből, a KKC pedig a szélről is gyakran eredményes Orbán Adrienn révén átlövésből pattintott be egy fontos gólt, majd újra néggyel lépett meg. Megnyugodni azonban nem lehetett, mert a Kecskemét szívósan küzdve visszakapaszkodott egy találatra (még a kapusuk is szerzett egy lélekromboló gólt), amikor Triscsuk újra betalált (nyolcadszor), és a vele szemben szabálytalankodó Siska Pálmát még ki is állították.

A hátralévő két és fél perc egy-egy góllal lepergett, a várdaiak pedig zsinórban aratott harmadik győzelmüket is elkönyvelhették.

NB I, női: 13. forduló

Kecskeméti NKSE–Kisvárda Master Good SE 23–25 (13–15)

Kecskemét, 500 néző, v.: Bíró Á., Kiss O.

Kecskemét: Riszovics 1 – Varga N. 1, Kucerová 2, Horváth D. 1, Siska 3, Nikolajenko 2/1, Szabó E. 5/1. Csere: Pusztai (kapus), Borges, Gulyás V., Deáki 4, Fauszt 4, Gulya, Aron. Edző: Marosán György.

Kisvárda: Triffa – Orbán A. 5, Dmitrovics, Triscsuk 8/1, Milanovic-Litre 5, Hakunova 2/1, Rocha 1. Csere: Dzsukeva (kapus), Radojevics 4/2, Szabó V., Umanec, Karacs. Edző: Vlatko Djonovics.

Az eredmény alakulása, 5. perc: 4–0, 10.: 6–5, 16.: 7–9, 23.: 12–11, 29.: 12–15, 35.: 15–15, 41.: 16–19, 46.: 18–22, 57.: 22–23.

Kiállítások: 8, illetve 10 perc. Hétméteresek: 6/2, illetve 6/4.

Mesterszemmel

Marosán György: – Nagyot küzdött a csapatom, de a hibák miatt nem tudtunk nyerni.

Vlatko Djonovics: – Komoly feladat volt számunkra, hogy legyőzzük a Kecskemét. Rosszul kezdtük a találkozót, majd elkezdtük a gólgyártást, szünet után pedig a védekezésünk is feljavult.