KULTÚRA
#Rúzsa Magdi
#Artisjus-díjas énekesnő
#Máriapócs
Így tombolt a tömeg Máriapócson - videó, fotók
Miközben a környező településeken vihar tombolt, Máriapócsot egy különleges burok vehette körül, hiszen a nemzeti kegyhelyen csak a koncert végére kezdett el esni az eső. Egy rajongó a tömegben megjegyezte: erre mondják, hogy az Isten az igaz ügyet nem hagyja el.

Rúzsa Magdi Artisjus-díjas énekesnő 1985-ben született a vajdasági Verbászon. A TV2 Megasztár tehetségkutató műsorának győztese, itt vált ismerté. 2006-ban jelent meg Ördögi angyal című első stúdiólemeze. 2007-ben ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Aprócska blues című dalával, mellyel kilencedik helyezést ért el. 2008-ban jelent meg második önálló albuma Iránytű címmel, amely aranylemez minősítést ért el. 2012-ben pedig megjelent 3. stúdiólemeze is Tizenegy címmel, amely 2013. márciusára elérte a Platinalemez minősítést.

A koncertet az Itthon Fiatalon civil szervezet, a Hierotheosz egyesület, a Máriapócsért Alapítvány és a önkormányzat szervezésben valósult meg.

Ha lemaradt a előzenekaros nagyszínpados koncertről, egy szám erejéig átélheti a fergeteges hangulatot.


Nézze meg a koncerten készített fotókat is!