AKTUÁLIS
Így folynak az oltások a megyében
Folytatódik az idősotthonokban is az ütemezett oltások beadása. Ezen a héten Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az idősotthonokban és szociális intézményekben több mint 5500 ellátott második körös, és több mint 500 első körös oltásra kerül sor - tudtuk meg a megyei kormányhivataltól.

Azon dolgozóknak és ellátottaknak is rendelkezésre áll az oltakozás lehetősége, akik valamilyen okból az első körben nem éltek, vagy nem tudtak élni vele, például betegség, szabadság miatt, amennyiben jelezték erre vonatkozó igényüket az intézményeken keresztül a kormányhivatalnak.

Közben folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok is. Ezen a héten újabb 140 ampulla, vagyis 1400 adag AstraZeneca vakcina érkezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalhoz, így újabb 1400, 18-59 év közötti kockázati csoportba tartozó, előzetesen regisztrált személy beoltása történik meg a háziorvosi praxisokban. Valamint további több mint 3000 fő, a legidősebb korcsoportba tartozó oltására elegendő vakcina érkezett a megyébe a Pfizer-BioNTech, a Moderna ill. a Szpuntnyik V oltóanyagokból is, így a hét végéig összesen több mint tízezer fő első, ill. második körös oltására kerül sor az oltásra kijelölt célcsoportokban.

- FrissMédia -