AKTUÁLIS
Így ballagtak a Somogyisok Kisvárdán
​Két osztályból összesen 43 diák mondott búcsút a kisvárdai, Somogyi Rezső Általános Iskolának. Életük eme könyve teleíródótt, holnaptól új történetek vésődnek be életük könyvébe, nem feledve a Somogyiban eltelt nyolc évet.

A ballagáson vehette át Tóth Sándorné a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma adományozott az elismert, 35 éve pályán lévő pedagógusnak. Az elismerést dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, valamint az intézmény vezetője adták át.

Ebben az évben is hagyományosan több olyan diák vehette át a Somogyi Rezső emlékplaketett, akik a nyolc év alatt mindvégig kitűnő eredménnyel zárták az éveket. Az ünnepségen a kimagasló eredményt elért diákok különböző könyvjutalomban is részesültek. Az eseményen jelen volt Dudás István önkormányzati képviselő is.