Az ünnepélyes eseményt Tótik Eszter, a Szent Bazil Görögkatolikus Technikum diákjának énekes produkciója nyitotta meg. A tájházat Leleszi Tibor, Kisvárda város polgármestere adta át a nagyközönségnek. A polgármester beszédében kiemelte a város történelmi folytonosságát, hangsúlyozva, hogy a település a 19. és 20. század fordulóján indult el a polgárosodás útján.

"Köszöntök mindenkit az új tájházunkban, egy kulturális központban, ahol a polgári enteriőrt mutatjuk be a város számára" – mondta a városvezető, aki egy megindító személyes történetet is megosztott a hallgatósággal. "Gyönyörű kiállítást hoztak létre, kicsit magamnak is, mert van egy szőnyegem itt, van egy zongarám itt, vagy egy gyertyatartó, ami szintén örökségünk apósomtól" – tette hozzá meghatottan a polgármester.

A megnyitón jelen volt Dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő is. A politikus portálunk kérdésére elmondta: a múltunk ismerete és tisztelete nem csupán a gyökereinket erősíti meg, hanem biztos iránytűt is ad a jövő generációinak a kezébe, hiszen egy közösség csak akkor építhet erős jövőt, ha megbecsüli és ápolja az elődök által ránk hagyott értékeket és hagyományokat.

A Kastal család: Egy nemes vérvonal hagyatéka

A kiállítás gerincét adó Kastal (vagy Kastaly) család örökségét Néző István helytörténész mutatta be a résztvevőknek. A család története egészen 1615-ig nyúlik vissza, amikor nemességet kaptak, és az 1700-as évektől már Kisvárdán éltek. A helytörténész felidézte, hogy 2013-ban a Rétközi Múzeumban már tartottak egy Kastal István-kiállítást, ahol a család utolsó két élő tagja is jelen volt.

"Akkor vetődött fel az a gondolat, hogy ha netalántán a két élő tag is elhalálozna, akkor a hagyaték egy részét legalábbis Kisvárdának hagyják. Ez így is történt" – fogalmazott Néző István a nagylelkű felajánlásról. A család helyi jelentőségét jól mutatja, hogy 1801-ben, amikor a mai Flórián téren szobrot állítottak a tűz elleni védekezés szentjének, a nyolc adakozó földbirtokos között ott volt Kastal Pál és Kastal Imre is.

Festővásznon továbbélő történelem

A tájház egyik legkülönlegesebb és leginkább lélekemelő része a Dr. Kastaly István festőművész alkotásait bemutató tárlat. Az 1893. március 29-én Kisvárdán született művész jogot tanult, és az első világháborúban az olasz fronton is harcolt, ahol bátorságáért főhadnaggyá léptették elő. Később azonban a művészet felé fordult: a magyar képzőművészet olyan fellegváraiban tanult, mint a nagybányai művésztelep vagy München, alkotásait pedig a budapesti Nemzeti Szalonban is kiállították.

Képeinek kedves témája volt a természet, különösen Eger és a Bükk környéke, alkotásaihoz pedig szinte kizárólag olajat használt, melyet farost- vagy kartonlemezre, ritkábban vászonra vitt fel. A tehetséges alkotó 1991. november 2-án, közel százévesen hunyt el Egerben.

Megelevenedő polgári mindennapok: Az étkező és a dolgozószoba

A múzeum gondosan összeállított enteriőrjei hűen tükrözik a korabeli polgári életmódot. A tájházban megtekinthető étkező a 19. század végén és a 20. század elején a családi élet igazi központja volt.

• A tágas terek fűtését díszes, magas cserépkályhákkal oldották meg, így az ebédlőben is domináns szerepet kapott ez a fűtőtest.
• A bútorok tömör fából, leggyakrabban tölgyből, dióból vagy mahagóniból készültek.
• A szoba legimpozánsabb darabja a tálalószekrény (buffet) volt, amely polcokkal, fiókokkal, tükrökkel és üveges felsőrésszel a család ezüstkészleteinek és kristályainak reprezentatív bemutatására szolgált.
• A meleg, visszafogott pasztell színek, a nehéz függönyök és a díszes szőnyegek intim, nyugodt hangulatot teremtettek.

A szalon és a hálószoba szomszédságában, a lakás csendesebb részén helyet kapó dolgozószoba a családfő szellemi elvonulását és társadalmi státuszát reprezentálta.

• Itt a sötét, meleg tónusok domináltak, a központi elem pedig egy masszív, míves fából készült, gyakran bőrbetétes íróasztal (szekreter) volt.
• A burkolatoknál a halszálkás mintázatú tömörfa parketta és a nehéz perzsa vagy keleti mintás szőnyegek emelkedtek ki.
• A helyiséget reprezentatív megjelenés jellemezte: a polcokon lexikonok és művészeti albumok sorakoztak, míg a falakat festmények és családi portrék díszítették.