AKTUÁLIS
Hűtőház épül Ajakon
Ajak külterületén 500 négyzetméteres hűtőház épül hamarosan, ami egy romániai településsel, Halmival közösen tükörprojektként valósul majd meg - tájékoztatta a FrissMédiát Kerekes Miklós ( Fidesz-KDNP), Ajak polgármestere.

A városvezető azt írja közleményében, hogy a teljes költség meghaladja a 2 millió 350 ezer eurót. a teljes beruházáshoz 5 százalékos önrészt kell biztosítani, amit Ajak város képviselő-testülete határozatban fogadott el.

A hűtőház a közfoglalkoztatási program keretében megtermelt zöldségfélék tárolását fogja biztosítani. Az alapanyagok a helyi, száz százalékban önkormányzati tulajdonú, közétkeztetési feladatokat ellátó Városélelmezési Kft. által üzemeltetett konyhán kerülnek felhasználásra. Az épületben emellett kialakítanak egy 100 négyzetméteres tanácsadó helyiséget is, ahol képzéseket, klubfoglalkozásokat fognak tartani a helyi és környékbeli munkanélkülieknek.

A projekt keretein belül egy olyan online felületet is létrehoznak, ahol a lakosok a munkáltatók által meghirdetett állásajánlatokról rendszeresen frissítve kapnak majd tájékoztatást.

- FrissMédia -