INTERJÚ
Hogyan készül egy kárpátaljai osztály a Határtalanul döntőjére?
A járvány az ősszel indított Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjének terveit is áthúzta. Pénteken a valóságos helyett virtuális térben, online méri össze tudását történelmi, irodalmi, földrajzi és nemzetpolitikai kérdésekben a döntőbe jutott csaknem 600 anyaországi és külhoni fiatal. Köztük vannak a kárpátaljai Szürte iskolájának nyolcadikosai is.

A vetélkedőn, melyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a BGA Zrt. írt ki, eredetileg több mint 70 000 külhoni és anyaországi diák indult. Az elődöntők és a középdöntő után több mint félezren maradtak versenyben. Az ungvári járásban található Szürte döntőbe jutott 8. osztályosait felkészítő tanárnővel, Dorgay Angelika osztályfőnökkel beszélgettünk.

- Mekkora az iskolájuk? Miként megy Önöknél most a tanítás-tanulás a veszélyhelyzetes, karanténos időkben?

- A mi tanintézményünk 11 osztályos középiskola, párhuzamosan működő magyar és ukrán tannyelvű osztályokkal. Jelenleg 285 tanulónk van, a tantestület közel 40 fős. Március 23-tól folyik az online tanítás különböző felületeken. Főleg messenger-csoportokban, videóhívásokon keresztül, vagy Classroom-alkalmazásban tartjuk a kapcsolatot a gyerekekkel. Megkapják a tananyagot és a leckét hozzá. Az elkészített házi feladatról pedig fotót kérünk vissza. De nagyon nehéz és megterhelő ez a helyzet a gyerek, a tanár, a szülő számára egyaránt. Ahogy telnek a hetek, egyre fáradtabbak vagyunk.

- Rekordszámú indulóból sikerült bejutniuk a Határtalanul vetélkedő igencsak szűkkörű döntőjébe. Minek köszönhetik a sikert, hogyan készültek a nyolcadikosaik az egyes fordulókra?

- A továbbjutásunkat mi magunk egyfajta csodaként éljük meg. Az első fordulóba még csak úgy egyszerűen belevágtunk. Aztán jött az értesítés, hogy középdöntősök leszünk, és személyesen (!) jönnek hozzánk a Határtalanul program szervezői, valamint a tinisztárok, a Középsuli sztárjai… Ekkor kezdtük felfogni, milyen nagyszerű kezdeményezésnek lettünk a részesei. Az elődöntőben online tesztkérdéseket válaszoltunk meg. A középdöntő pedig játékos activity formájában, oldott hangulatban zajlott. Erre már nagyon készültünk. A téli szünet alatt voltak rendszeres foglalkozásaink, hogy a legjobb formánkat hozhassuk január 8-ra. Akkorra vártuk ugyanis budapesti vendégeinket. Már csak a várakozás és a találkozás is óriási élmény volt!

- Mit tudnak már az igencsak rendhagyó pénteki döntőről? Mennyiben lesz ez más, mint amire számítottak?

- A döntő virtuális térben zajlik majd. Persze boldogan utaztunk volna Budapestre, vártuk, készültünk is rá lelkesen egy 20 perces színpadi produkcióval. Kellékeket, jelmezeket készítettünk, de ezeket sajnos a háromperces bemutatkozó videóba már nem igazán tudtuk beilleszteni. De el kell fogadnunk, hogy mást hozott az élet. Igyekszünk becsülettel helytállni pénteken.

- Mi volt eddig a legnehezebb / legkedvesebb feladat?

- A legnehezebb feladat talán a kollázs elkészítése volt, ami által az összetartozás érzését kellett kifejeznünk. Legkedvesebb feladatot pedig nincs értelme megnevezni, mert összességében hatalmas lehetőséget, nagy örömet hozott számunkra ez az egész program. Boldogok vagyunk, hogy részt vehetünk a nagydöntőben!

Amire az online oktatás mellett is lelkesen készülnek a szürtei diákok: a napi tanórák után a vetélkedő oktató videóiból gyűjtenek újabb és újabb ismereteket történelemről, irodalomról, földrajzról, nemzetpolitikáról. Határtalanul.

- FrissMédia -