KÉK FÉNY
Hisztizett a barátnője lánya, pofonvágta - 3 évet is kaphat
Soron kívül fogja bíróság elé állítani a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a férfit, aki barátnője 2 és fél éves kislányát felpofozta - írja közleményében dr. Szilágyi László.

Az ügyészségi szóvivő beszámolója szerint a férfi tavaly karácsony előtt egyik este felkereste a három gyermekét nevelő barátnőjét annak lakásán. Az egész nap otthon játszó gyermekek elfáradtak, fürdést követően lefekvéshez készültek. A legkisebb gyermek azonban a fáradtságtól „hisztizni” kezdett, ami nem tetszett a vádlottnak. Rászólt a gyermekre, majd miután a kislány nem hagyta abba a hangoskodást, egy esetben nagy erővel, tenyérrel a fülén megütötte.

A gyermek édesanyja felszólította a vádlottat, hogy hagyja békén a kislányt, majd elküldte a lakásból. Vele a kapcsolatot azóta megszakította.

A bántalmazástól a gyermek fülén zúzódásos, véraláfutásos sérülések keletkeztek, melyek 8 napon belül gyógyultak.

A vádlott cselekménye nem könnyű testi sértés vétségének minősül, hanem ennél súlyosabban: védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettének. Ezért a törvény szerint három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

- FrissMédia -