SPORT
Labdarúgás
Hazai terepen csap össze a Fradival a Kisvárda
A mérkőzés vasárnap 19.15-kor kezdődik a Várkerti Stadionban.

Ha a Fradi az ellenfél, akkor általában elhangzik: erre a mérkőzésre is ugyanúgy készültünk, mint a többire. Ez tényleg így van? - tette fel a kisvardafc.hu a kérdést Igor Bogdanovicsnak.

„Alapvetően igen, de azért lehet érezni a fiúkon is, hogy ki lesz az ellenfél, és bízunk benne, hogy telt ház előtt játszhatunk – árulta el a szakmai stábból megszólaltatott Igor Bogdanovics asszisztensedző. – Szakmai szempontból pedig azért más a Fradi ellen készülni, mert rengeteg meccset játszik, ezeket igyekeztünk kielemezni, persze elsősorban a hazai porondon játszottakat, hiszen az NB I-es ajánlásoknak a bajnok is próbál megfelelni, rendszeresen öt magyar játékossal lép pályára. Ami viszont nehézséget okoz, az az, hogy nagyszerű csapatról van szó, tele jó játékossal, így hiába tudunk róluk szinte mindent, többen is képesek váratlant húzni. Egész héten nagyon koncentráltan kellett készülnünk, hogy kijelenthessünk, minden eshetőségre felkészültünk úgy védekezésben, mint támadásban.”

December elején három napon belül kétszer játszottunk a Fradi ellen a Fizz Ligában, itthon 1–0-ra, az Üllői úton 3–0-ra veszítettünk. Alighanem inkább az első meccsen tapasztaltakból érdemes kiindulni...

„Mi is így gondoljuk, ezt mondtuk a játékosoknak is – így Igor Bogdanovics. – Ha az ahhoz hasonló teljesítményre leszünk képesek, akkor ismét meg tudjuk nehezíteni a Fradi dolgát. Tudjuk, a Ferencváros már nem nagyon hibázhat, ha meg akarja védeni a bajnoki címét, mi közel vagyunk az alapvető célunk, a bennmaradás eléréséhez, de azért még szükségünk van néhány pontra, és persze az sem mindegy, miként zárjuk a bajnokságot. A magyar élvonalban bárki is játsszon a Fradi ellen, veszítenivalója nincs. Ez ránk is vonatkozik, így akár felszabadult játékot is várhatunk a fiúktól, persze, a taktikai utasítások betartásával. Ha ez megvalósul, akkor ismét szoros meccset játszhatunk a Fradival hazai pályán.”

A mérkőzés vasárnap 19.15-kor kezdődik a Várkerti Stadionban.