KÉK FÉNY
Hatan ütötték-verték ásóval-kaszával, egy évre rá meghalt
A Nyíregyházi Törvényszék délelőtt tartott előkészítő ülést társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indított ügyben.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, V.S. és öt társa 2019. június 15-én, az esti órákban ásóval, kaszával, vasvillával felfegyverkezve elmentek egy nyírbátori férfi házához, hogy korábbi sérelmeik miatt elégtételt vegyenek. Mikor a vádlottak a ház udvarára bementek, a férfi felesége elállta az útjukat. Erre ők életveszélyesen megfenyegették az asszonyt, majd a házba időközben bemenekülő férfi és fia után indultak. A kulcsra zárt bejárati ajtót erőszakkal benyomták, majd az első- és a másodrendű vádlott a családfőt bántalmazni kezdte a náluk lévő eszközökkel, miközben azt kiabálták, hogy „megölünk, összevagdalunk és beteszünk a temetőbe”.

A többi vádlott a bántalmazásban ténylegesen nem vett részt, de körbeállták a sértettet és bíztatták a két támadót. Aztán a több sebből vérző sértettet a szobában magára hagyták, és a másik szobához mentek, ahova a sértett fia bezárkózott. Az elsőrendű vádlott az ajtó üvegbetétjét kaszával betörte, és azon keresztül megsebesítette a fiút, de a szobába nem tudott bemenni.

Az idősebbik férfi a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét az idejében érkező szakszerű orvosi segítség mentette meg. Azonban a bántalmazást követően - az orvosszakértő véleménye szerint nem a bántalmazás következtében - meghalt. Özvegye vitatja a szakértői véleményt. Fia 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A bíróság előtt az elsőrendű V.S. vádlott és fia, a másodrendű V.S. vádlott beismerte bűnösségét a vádirattal egyezően és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. Így őket illetően bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül hoz ítéletet a Nyíregyházi Törvényszék január 20-án.

A többi vádlott nem ismerte be a bűnösségét az előkészítő ülésen, így velük szemben áprilisban tárgyalás tartásával folytatja az eljárást a bíróság, a vádlottak részletes kihallgatásával.

- FrissMédia -