SPORT
Labdarúgás
​Hatalmas vihar előtt és után is gólt rúgott a Kisvárda!
Hihetetlen izgalmak, lerágott körmök, kikészített szívgyógyszerek.

Egyszerre játszották a Diósgyőr-Kisvárda és a Debrecen-Paks meccseket a bentmaradásért. (Meg az Újpest is játszott a Kaposvárral, de esélytelen volt, hogy ők essenek ki.)

A kisvárdai gólrekorder Grozav már a Diósgyőrnek drukkolt, mert ott játszik majd a következő szezonban. Nyomasztó érzés, meg az is, hogy a hosszabbítás utolsó utáni percében kapott egyenlítő gólt az előző meccsen a Várda.

Közben a debreceni szurkolók augusztus huszadikát idéző pirotechnikával lelkesítették a Paks ellen sajátjaikat. Persze a másik meccset telefonon követő kisvárdai szurkolók vérmes Paks-drukkerek lettek, mert a Diósgyőr elleni meccsen bármi történhetett volna, ha a Paks győz.

Ilyen előzmények meg egy nagy zivatar után a Kisvárda kezdett óvatosan támadni az elején. Aztán a nagy óvatosság után Kovácsréti elment a bal oldalon, középre tette, s az ötös sarkáról Obrádovics (Obradovic) egy igazítás után a jobb sarokba lőtt.

Diósgyőr -Kisvárda 0-1.

Álomszerű kezdés.

Aztán a 11. percben a diósgyőri Rui Pedro hatalmas műesést produkált a kisvárdai 16-oson belül egy ártalmatlan helyzetet követően, mikor Hej Viktor elpöckölte előle a labdát. Oscar-díj helyett sárga lapot kapott.

Ezután visszahúzódott a Várda, előbb a diósgyőri Iszlai fejelt fölé, majd újabb veszélyes beadások következtek. Sőt, a 16. percben hatalmas helyzet maradt ki. Bal oldalról élesen a rövidre adott be egy labdát a diósgyőri középpályás, de kihagyta csapattársa, mert megijedt az ügyesen kimozduló Dombó kapustól.

Aztán a kisvárdai brazil Viana szerzett labdát, de nagy helyzetben elönzőzte, sőt, az ellentámadás ellentámadása következett, Rubusnak kellett felrúgnia a diósgyőri csatárt, hogy ne legyen gond.

A másik meccsen közben a Paks rúgott gólt. Eddig kisvárdai szempontból iszonyúan jól alakultak a dolgok, mert így a Debrecen nem kerülhetett a Várda elé, akkor se, ha gond lett volna a Diósgyőr ellen.

Közben a Debrecen teljesen beszorította a Paksot a másik meccsen. Zsótér sarokrúgása nagyon veszélyes volt, de egymást érték a lendületes debreceni támadások.

Közben szünetet rendelt el a játékvezető, mert szakadni kezdett az eső és dörgött az ég, villámlott vadul.

A Paks ezalatt hatalmas helyzetet hagyott ki. Hárman mentek egy debreceni védő ellenében, de sikerült a kapusba rúgni az óriási ziccert.

A viharban tovább szurkoló diósgyőri és kisvárdai nézők egy idő után hangosan kérlelték a játékosokat, hogy jöjjenek ki.

S így is tettek, szivárványos égbolt alatt folytatódott a meccs.

Diósgyőri szöglet következett, kicsit magas volt a beadás. Rögtön utána egy távoli diósgyőri szabadrúgás a kapufán csattant.

A 41. percben sok diósgyőri támadás után újabb kisvárdai gól következett!

Egy mély jobb oldali beadás átszállt a túloldalra, a 16-oson belül Kovácsréti levette, majd tovább pöckölte Vianának. Viana öt méterről száz százalékos ziccerben belerúgta a kapusba, de onnan visszapattant rá a labda, majd róla a kapuba.

Diósgyőr- Kisvárda 0-2.

Félidő.