NAGYVILÁG
Belföld
#Ajak
#születésnap
#város
#buli
#fiatalság
#Kocsis Janika
Hatalmas buli volt Ajakon – fotók, videó
Az, hogy a kezdeményezésből hagyomány lesz-e, a tömeget elnézve nem lehet kérdés, hisz Kocsis Janikára megtelt Ajak rendezvénytere. A hatodik születésnapját hamarosan betöltő város ezt az esztendőt a fiatalok évének nyilvánította.

A 4700 fős kisvárosban közel 400 fiatal él, ebből a helyi iskolában mintegy 230 diáknak csengettek ki pénteken, így talán érthető a vakációt indító utcabál. Este hétkor a hangulatot fokozandó a helyi Holiday együttes csapott a húrok közé, vagyis a billentyűkre, letűnt korok és sztárok örökzöldjeit megelevenítve, közben persze jutott a mai, egynyári slágerekből is bőven a közönségnek. A formáció közel kétórás játéka után Kerekes Miklós, Ajak polgármestere köszöntette a több száz érdeklődőt. Úgy fogalmazott, hogy a kezdeményezés célja a fiatalok megbecsülése és ezzel helyben tartása, közösségi életük színessé tétele, kulturális és erkölcsi támogatása.

Köszöntésekből sem volt hiány tegnap eset, ugyanis Kerekes Miklós a fiatalok éve jegyében egy-egy üveg jóféle borral ajándékozta meg az ifjú apukákat, nem megfeledkezve Ajak két védőnőjéről sem, akik nélkül szinte már lehetetlen a biztonságos gyermekvállalás.

Ilyen előzmények után lépett a színpadra Kocsis Janika, akinek mulatós zenéjére vigadtak a csordultig megtelt (becslések szerint több ezren) téren. Őt követte a színpadon Danny D. DJ bulija.

Videónk a buli elején készült, amiből megtudhatják a település első emberétől, hogy miben tér el ez az év a többitől, és arra is választ kapnak, hogy a nyáron milyen programok lesznek még Ajakon.