PUZZLE
Életmód
#honvédség
#tábor
#honvédsuli
Harcos, búvár, légierős - egyre népszerűbbek a honvédségi gyerektáborok, a kisvárdai is
A tavalyi mintegy 900-zal szemben idén több mint 1500 fiatal vett részt a Magyar Honvédség által meghirdetett honvédelmi táborokban - közölte a honvédség hadkiegészítő parancsnokságának ezredese az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Eleki Zoltán elmondta: a 15-18 éves fiatalok, eltérő tematikájú, a többi között harcos, búvár, túlélő és légierős turnusokon vehetnek részt. Valamennyi táborban tartanak menet-, tájékozódási és túlélési gyakorlatokat, illetve egészségügyi foglalkozásokat.

A közösségi élmény megteremtésén túl pályaorientációs céllal bemutatják a honvédség működését, illetve a legfontosabb cél a honvédelmi nevelés - közölte a tiszt.

Kisvárdán a a Honvédsuli kadét-program keretében több tábort is szervezett. A Honvédsuli Kadét Tábor az országban egyedülálló, katonai jellegű nyári gyerektábor, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a katonák mindennapjaival egy "harci küldetés" (misszió) formájában. A tábor népszerűségét mutatja, hogy évről évre egyre több jelentkező van.

Fotó: Fotó: honvedsuli.hu