SPORT
Hangulatos idényzáró ultis módra Kisvárdán
A Kisvárdai Ulti Club szervezésében küzdöttek meg a résztvevők a Kisvárda Nagydíjért az év utolsó versenyén. A téliesre forduló időjárás miatt néhányan nem tudtak részt venni, de a hazaiakon kívül így is érkeztek vendégek Budapestről, Békéscsabáról, Debrecenből, Sárospatakról, Nyíregyházáról és Tiszabercelről is.

- Dienes János (balra) és Mészáros Károly -

A szervezők tájékoztatója után Muzslai Róbert, a Magyar Ultiszövetség elnöke kért szót, és átadta Mészáros Károly kisvárdai versenyzőnek a társasági ulti döntő győztesének járó vándorkupát és az „Év játékosa” címet tartalmazó emlékplakettet.

Bár a verseny a hazai versenyzők kitűnő szereplését hozta, a „Kisvárda Nagydíjat” mégsem egy „hazafi”, hanem Tóth József, budapesti játékos nyerte Dienes János és Bacskai Gyula kisvárdai versenyzők előtt. Mellettük Pajic Zvezdan és Szeregnyi László is pontszerző helyen végzett.

Az összetettben kísértetiesen hasonlóan alakult a verseny. Az előző két játéknapon kiemelkedően szereplő Nagy Istvánt /Debrecen/ és Bocz Árpádot /Nyíregyháza/ már nem lehetett befogni, de a legjobb hat versenyző közé három kisvárdai is bejutott, Bacskai Gyula, Mészáros Károly és Dienes János személyében.

A legjobb női játékos a Kisvárdai Ulti Club versenyzője Halász Erika lett, megelőzve Zoltai Károlyné debreceni és Újvári Imréné budapesti versenyzőket. Az egy fordulóban legtöbb segédpontot elérő versenyzőnek járó ajándékcsomagot a Békéscsabáról érkező ultisunk, Bereczki András nyerte, míg a legjobb kisvárdai versenyzőnek Dienes János bizonyult.