AKTUÁLIS
Halottak napi nyugalom: rendőrök és polgárőrök vigyázzák a megemlékezők biztonságát Nyíregyházán
Tízezrek látogattak ki a Nyíregyházi Északi temetőbe Mindenszentek és Halottak napja alkalmából, ahol a rendőrség és a polgárőrség fokozott jelenléte biztosította a békés megemlékezést.

A rendőrség és a polgárőrség több tucat tagja segítette a forgalom irányítását és a gyalogosok biztonságos közlekedését a város legnagyobb temetője körül. A Jósavárosi piacnál és a Pazonyi úton rendőrök álltak szolgálatban, a gyalogátkelőknél pedig a forgalmat is ők koordinálták.

Nagyon sokat számít, hogy a polgárőrök vigyáznak a rendre. Szép tiszta a temető, fegyelmezetten működik minden” – mondta egy idős hölgy, aki évről évre ellátogat elhunyt szeretteihez.

Egy másik megemlékező hozzátette: „Sokkal nyugodtabb így kijönni, tudjuk, hogy vigyáznak ránk. A polgárőrök és rendőrök együtt vannak, biztonságérzetet adnak.


Megindító pillanatok a sírok között

A mécsesek ezrei és a frissen vitt krizantémok között idén is megható történeteket hallani. Volt, aki elhunyt fiát gyászolta:
A fiam is meghalt fél éve. Mikor kijövök, megnyugszom. Szinte jobb a közérzetem itt, mint otthon.

Sokan évről évre, sőt hetente látogatják a temetőt. „Sajnos a csípőprotézisem fáj, de Mindenszentekkor biztosan jövök. Ez kötelesség és lelki megnyugvás egyszerre” – mondta egy másik látogató.

A sírokon idén is selyem- és élő virágok, mécsesek és díszek tucatjai sorakoztak. „A virágomat mindig ellopják, úgyhogy már selyemvirágot hozok. De azért jövök, mert ez fontos nekem.


Polgárőrök és rendőrök kéz a kézben

A helyszínen szolgálatot teljesítő polgárőr, Sándor András már ötödik éve vesz részt a temetői szolgálatban.
Sokféle emberrel találkozunk, van, aki megfogadja, amit mondunk, mások visszaszólnak. De az a fontos, hogy baleset ne történjen.” – mesélte.

Mi reggel nyolcra jöttünk, a rendőrök fél tíz körül érkeztek. Mi addig a kapuknál segítünk, ők a forgalmat irányítják.” – tette hozzá.

A polgárőr motivációjáról is őszintén beszélt:
Az emberek megbecsülése hajt. Nemcsak itt, hanem az utcákon, a játszótereken és az erdőkben is figyelünk. Fontos, hogy biztonságban legyenek.


Fegyelem, figyelem, megnyugvás

A temető környékén idén is több tízezer látogató fordult meg. A rendőrség a közlekedést irányította, a polgárőrök pedig a kapuknál és a parkolóknál segítettek.

Szép rend van, biztonság, és ez mindenkinek megnyugvást ad” – mondta egy fiatal édesanya, miközben gyermekével virágot vitt a sírra.

Az ünnep nemcsak a gyász, hanem a közösség összefogásának pillanata is volt. Rendőrök, polgárőrök és civil segítők együtt gondoskodtak arról, hogy mindenki békében és méltósággal emlékezhessen szeretteire.