KÉK FÉNY
Hálapénz elfogadásáért kapott felfüggesztett börtönbüntetést egy szülész-nőgyógyász
Első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy szülész-nőgyógyászt, aki öt páciensétől pénzt kért - és egyes esetekben kapott is - a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátás részeként nyújtott beavatkozásokért 2014 és 2017 között - közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleménye szerint a 74 éves férfi egy budapesti egészségügyi intézményben dolgozott. Előfordult, hogy az orvos kevesellte a beteg által önként vagy kérésre adott összeget.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen ötrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása miatt emelt vádat. A bíróság - túlnyomórészt a vádirati tényállás szerint, annak megfelelő törvényi minősítéssel - bűnösnek mondta ki az orvost, és egy év hat hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre és egymillió forint pénzbüntetésre ítélte, valamint elkobzott tőle 80 ezer forintot.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség súlyosításért, letöltendő börtönbüntetésért, közügyektől és foglalkozástól eltiltásért, valamint a vagyonelkobzás összegének emeléséért, a védelem felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett - olvasható a közleményben.

-MTI-