KÉK FÉNY
Gyakorlatilag péppé verte az élettársát a dombrádi férfi
A Nyíregyházi Törvényszék reggel előkészítő ülést tartott az emberölés bűntette miatt L. Cs.-vel szemben folyamatban lévő ügyben. A rárótt bűncselekményt a vádlott nem ismerte be. Ha beismerte volna, 12 évet kellene börtönben töltenie. Így most akár életfogytiglanit is kaphat.

A vádlott, L. Csaba nem akart embert ölni, ő "csak háromszor megütötte az élettársát, az meg nem emberölés, pláne nem szándékos". Körülbelül így írható le az, amit előzetesen előterjesztett a védelem a mai előkészítő ülésen.

Az előkészítő ülés jellege miatt vallomástételre sem került sor. A vádlott védője azt ígérte, hogy védence a tárgyaláson vallomást fog tenni és akkor adják elő a védekezés részleteit is.

Az ügyész, dr. Mészáros Attila a vád ismertetésekor percekig sorolta, hogy az áldozaton milyen sérülések keletkeztek - ami szinte kizárja, hogy csak három pofon csattant el.

Amennyiben a védelem ragaszkodik a saját történetéhez, akkor arra is választ kell találnia, hogy az áldozaton hogyan és mikor keletkeztek az egyenként is az élet kioltására alkalmas sérülések.

Egyébként a vádlott a mai előkészítő ülésen nem kért bocsánatot.

A vádirat szerint 2020. június 4-én az esti órákban a vádlott dombrádi házukban összeveszett az élettársával. Több pofont követően a nyakát is megragadta, a nő a földre esett és életveszélyes állapotba került. A férfi ezután rátérdelt és rátaposott a bordáira, majd többször meg is rúgta őt. A nő a sérülések miatt már nem tudott beszélni, életveszélyes állapotba került. A férfi másnap délután látta, hogy élettársa még mindig eszméletlen, ezért segítséget kért az egyik ismerősétől, odaadta neki a lakáskulcsát, ő pedig elmenekült.

A helyszínre érkező ismerős a sértettet az ágyon fekve találta. Rögtön értesítette a mentőket, azonban ők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfit a rendőrség június 7-én egy dombrádi ingatlanban fogta el és vette őrizetbe.

A jelenleg letartóztatásban lévő vádlott a bíróság előkészítő ülésén beismerte, hogy bántalmazta élettársát, azonban azt tagadta, hogy ő okozta a halálát.

Az eljárás március 10-én tárgyaláson folytatódik, ahol a vádlott részletes kihallgatása és tanúk meghallgatása várható.

- FrissMédia -