Május elseje a természet megújulásának is a napja, hiszen ekkorra már jellemzően kizöldül a természet, virágba borulnak a fák, és a legények is útra kelnek, hogy választottjuknak májusfát vigyenek. Bár a hagyomány egyre jobban háttérbe szorul, vidéken május elsejét megelőző éjszaka még sok esetben nótaszótól hangos utcákba botolhatunk.

Gégényben immáron nyolcadik alkalommal elevenítették fel a májusfa állítást. Különlegessége, hogy a település apraja-nagyja, lányok és fiúk közösen díszítették fel a település májusfáját.

A szokás eredetéről így számolt be a Magyarországi népszokások (1867) gyűjteményes könyv a Májusfa letűzése s története címszó alatt:

"Szent Jakab és Szent Fülöp midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbéli cselekményéért a pogányok tisztátalan személynek nyilváníták, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült. Ez volt sz. Jakab apostol napja virradójára (május 1-jén)."

A májusfát vagy májfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, melyeket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. Legtöbbször az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes községekben a rokonlányoknál is állítottak a legények. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte. A lányok viselkedése szinte falvanként változott. Volt, aki kiment és megkínálta a legényt borral. Tápiószentmártonban a májfára kerülő szalagokat a lány kölcsönözte a legénynek.