KÉK FÉNY
Fotók érkeztek a csaholci brutális balesetről - két ember a helyszínen meghalt
Mint írtuk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. szeptember 12-én 10 óra 30 perc körül Csaholc közelében. Mint kiderült a helyszínen, nagy valószínűséggel a nem megfelelő sebességválasztás okozta azt a kettős tragédiát. Információink szerint a gépkocsi három utasa nem használta a biztonsági övet.

A becsapódás következtében az 53 éves gépkocsivezető és a mellette ülő 29 éves ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették. A mentők, köztük a mentőhelikopter személyzetet közel 3 órán keresztül küzdöttek a sérültek életéért, de sajnos a heroikus küzdelem ellenére életüket már nem lehetett megmenteni.

Az ütközés erejére jellemző, a gépkocsi motorja, futóművei kiszakadtak a helyéről, majd többszörösen megpördülve a fejtetőn állt meg a gépkocsi. A jármű egyik utasát a roncsok alól kellett kiemelni, a másik még kommunikált a mentőszemélyzettel, majd hirtelen válságosra fordult az állapota, őt közel 2 órán át próbálták stabilizálni.

A gépkocsi utastere nem roncsolódott jelentősen, így nagy valószínűséggel, ha bekapcsolták volna a biztonsági öveket életben maradhattak volna.

Az eddigi adatok szerint a 4132-es számú úton egy Vámosoroszi felől Csaholc irányába közlekedő személygépkocsi vezetője előzés közben elvesztette uralmát a jármű felett, és miután lesodródott az úttestről árokba csapódott. A baleset következtében a járműben utazók közül ketten életüket vesztették, egy utast a mentők kórházba szállítottak. A baleset körülményeit szakértő bevonásával a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság vizsgálja.