Manafwából, az Elgon-hegy Mbaléval szemközti oldalára olyan keskeny út visz, hogy inkább ösvénynek nevezhető. A mostani esős időben különösen nehezen járható. Itt van az egyik kis faluban az az egészségügyi központ, ahol a négy magyar nő gyógyít most. Egy hónapig tartómissziójuk alatt nem itt lesznek végig, több helyre is mennek segíteni. A többi között felmérik a környékbeli rendőrök egészségi állapotát is.
Az egészségügyi központ vezetője egy fiatal és lelkes orvos. Szeretné visszahozni a valamikor nagyon jól működő intézmény régi fényét. A felszerelés ma is megvan, de nem minden használható. Meg személyzet sincs mindenhez, csak elszánt munkatársak, akik képesítés nélkül próbálnak segíteni. Műtétek például azért nincsenek most – az egykor műtéteiről országszerte híres egészségügyi központban -, mert nincs altatóorvos. De a csapóajtók is majd’ kiesnek a helyükről. Ennek orvoslásában is segít az AHU, mint például abban is, hogy gumicsizmákhoz jussanak az ugandai egészégügyisek és eső idején is el tudjanak jutni a betegekhez.
Gyógyszereket is a Magyar Afrika Társaság biztosít ezekhez a missziókhoz – ezeket már jó előre összeírták, a fővárosban megrendelték, összecsomagoltatták és a helyszínre szállították.
A magyar csapat első éjszakáját még a fővárosban, Kampalában, a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) házában töltötte - tudtuk meg a misszió blogjából. Másnap reggel indultak útnak az első állomásra. Útközben megnéztek egy kisebb esőerdőt, majd Jinjában a Nílus forrását. Hatalmas cukornád, kávé, tea és rizsföldek között értek Mbaléba, majd onnét változatos hegyvidéki utazás végén meredek, eső áztatta ösvényen a szállásukra. Az utolsó métereket már gyalog tették meg – a rengeteg kátyú miatt szóba sem jöhetett az autó.
A magyar egészségügyi misszió és segítőik az egészségügyi központtól nem messze laknak most – a két házat az ugandai környezetvédelmi miniszterasszony bocsátotta a rendelkezésükre. Víz, villany van bennük, de nem mindig jön a vezetékekből. Hamar megszokták az Ugandában gyógyító magyar nők a hideg vizet is, a kissé tábori körülményeket és a nem túl fényes mosdási lehetőségeket.
A munka Bugoberóban, az ottani egészségügyi központban folyik. Ahol sokan várnak nap mint nap a magyar gyógyító csapatra – kicsik és nagyok egyaránt. A misszió tagjai autóval utaznak oda, de ketten csak a csomagtartóban férnek el. Párban dolgoznak: Lengyel Ingrid Dr. Bartha Csillával, Dr. Magyar Katalin pedig Dr. Jakkel Annával. Mindegyik duóval egy-egy segítő az AHU-tól: Könczöl Zsófia és Kiss Kamilla.
Hosszú asztal két végén ülnek székeken vagy padon, középütt a gyógyszerek. A betegek tolmács segítségével értetik meg gondjukat-bajukat. A világítás a beszűrődő természetes fény, a kórház személyzete és betegei közben élik a mindennapi életüket. Az első napon összesen 180 beteget láttak el, a helyi kollégákkal is konzultálva.
Főleg maláriás betegeket, vérhast és rengeteg kisgyereket gyógyítottak. Az édesanyák, mint megannyi fekete Madonna, térdükön a gyerekekkel várnak türelmesen a sorukra. De voltak, akik súlyos légúti panasszal jöttek, mások mozgásszervi betegségekkel. A munkaszervezés nem könnyű: az afrikai mentalitás különbözik a magyartól. A magyar csapattól sok kisgyerek és felnőtt kap gyógyszert, jó szót és reményt a gyógyulásra nap mint nap Bugoberóban.
Forrás: globoport.hu