KÉK FÉNY
Fenyegetik a nyírtassi sírrongálók a károsultakat
Legalább is ezt állítja két sértett is a Kisvárdai Járásbíróságon ma kezdődött előkészítő ülésen. A vádlott két fiatalkorú, akik az ügyészség vádirata szerint 290 ezer forint kárt okoztak, részben rongálással. De a vád kiterjed 130 ezer forint készpénz ellopására is.

Mint megírtuk korábban, a bíróság előtt kell felelnie tetteiért annak a fiatalkorú nyírtassi testvérpárnak, akik tavaly áprilisban 13 sírt rongáltak meg a helyi temetőben, valamint később egy-egy betörést is elkövettek.

A vádirat szerint a 15 és 17 éves nyírtassi testvérek tavaly április elején egyik este a lakásuk közelében lévő temetőbe mentek, ahol összesen 13 síremléket rongáltak meg. Ledöntötték a sírköveket a földre, illetve összetörték több esetben a kőből készült virágtartókat.



Az egyes sírokban 20-30 ezer forint kár keletkezett, de az összesen 13 megrongált síremlék közül mindösszesen 5 gondozóját tudták felderíteni. Ez a temető ugyanis Nyírtass régi, már használatban nem lévő temetkezési helye. A nagyobb anyagi kár egy lopás során keletkezett, amit az ügyészség szerint szintén a testvérpár követett el, méghozzá a második szomszédjuk sérelmére.

Innen a fiuk egy spájzablakon bemászva 130 ezer forint készpénzt és használati tárgyakat, köztük egy melltartót tulajdonítottak el.

A nyomozás soron a testvérek kirendelt ügyvédjük jelenlétében, a gondviselőjük tudtával beismerték a terhükre felrótt cselekményeket, majd vallomásukat később visszavonták. Állítólag az idősebb fiú azt mondta, „ezt bizonyítania is kell a bíróságnak" - mármint a vádirat szerinti tényállást.



A mai előkészítőülésen elméletileg akár ügydöntő ítélet is születhetett volna, de gyakorlatilag semmilyen feltétel nem volt adott, ugyanis a vádlottak nem jelentek meg, illetve mintegy 20 perc késéssel - de már a tárgyalás berekesztése után – álldogáltak a folyosón. Később azt mondták: „nem akarták zavarni a tárgyalást.

Érdekesség, illetve inkább elgondolkoztató, hogy a tárgyalás berekesztését követően a tárgyalótermet a két kirendelt védő hagyta el, akik a jelek szerint látták a védenceiket, de velük nem beszéltek és nem is jelezték a bíróságnak, hogy a vádlottak megérkeztek.

Kapinné dr. Farkas Gyöngyi bíró az előkészítő ülésre beidézte a sértetteket is, hogy nyilatkozzanak a büntetőeljárás során polgári kártérítési igényükről. Ezt az öt sértettből két megjelent meg is tette, míg az egyik, a síron összetört két váza együttes értékének - a vádirattal egyezően - 30 ezer forintot jelölt meg, addig egy fiatal nő lopási kárként 130 ezer forint eltulajdonításról beszélt.



Mindketten megjegyezték a bírónak, hogy őket azóta a vádlott családja fenyegeti, sértegetik őket. Állításuk szerint azért, mert feljelentést tettek az ügyben. A vádlottak és gyámjuk ezt tagadják és a másikról állítják ugyanezt. Az egyik sértett azt meséli, hogy a kutyáját Marcinak hívják és esténként ki szokott szólni, hogy jöjjön enni: „Marci, gyere enni” Állítása szerint a szomszéd – ahonnan a fiuk elloptak 130 ezer forintot – úgy hallja, hogy „Marcsi”, aki úgy véli, ezzel zaklatják őt. De szó esett leköpésről, verbális bántalmazásról is a tárgyalóteremben.

Ami tény: a mai előkészítő ülésen egyértelművé vált, hogy a bíróságnak le kell folytatnia a bizonyítási eljárást, hiszen a vádlottak részéről kicsi az esély a vádirattal megegyező beismerő vallomás megtételére, ez pedig akadálya az ügy gyors lezárásának.

Bár a sírok megrongálásával okozott kár esetenként nem érte el az 50 ezer forintot, a törvény szerint 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki a bűncselekményt temetőben, síremlékkel követi el.

A fiatalkorúak ügyésze azt indítványozta a vádiratban, hogy a fiatalabb vádlottat a bíróság bocsássa próbára és egyidejűleg rendelje el a pártfogó felügyeletét, míg az idősebb vádlottnál az ügyész közérdekű munka büntetés kiszabását tartja indokoltnak.



A vádlottak, akik egyébként szegényes, problémás környezetben élnek, tagadják a bűncselekmények elkövetését. Édesanyjuk bízik gyermekei ártatlanságában. Egyébként a két fiatal feltételezett elkövető közül az egyik jelenleg a Dunántúlon dolgozik, a fiatalabb villanyszerelő tanuló szeretne lenni.

Az ügyben újabb előkészítő ülésre májusban kerül sor.


- FrissMédia -