SPORT
kézilabda
"Felvenni az első osztály tempóját"
Interjú a Kisvárda Master Good SE legújabb tagjával

Mint arról korábban beszámoltunk a NEKA fiatal irányítója, Szabó Nina a tavaszi idényben kölcsönjátékosként csapatunkat erősíti. A 18 éves játékos, meggyőző teljesítményt nyújtott a klubunk decemberi felkészülési mérkőzésén, így Bakó Botond vezetőedző szerint jó megoldást jelent majd irányító poszton.

Szabó Nina a NEKA csapatának egyik kulcsembere, az NB I/B-s bajnokságban – ahol 11 mérkőzésen 54 gólt szerzett – és az ifjúsági I. osztályban is remek teljesítményt nyújt.

Az új játékosunkkal a Ferencváros elleni mérkőzést megelőzően beszélgettünk.

- Köszöntünk Kisvárdán, Nina! Mostantól a Kisvárda Master Good SE csapatát erősíted. Milyen tervekkel érkeztél az együttesünkhöz?

- Az elsődleges terveim azok, hogy minél előbb beilleszkedjek a csapatba és felvegyem az első osztályú mérkőzések tempóját. Számomra ez egy előrelépés és már annak nagyon örültem, hogy decemberben részt vehettem a Nagybánya elleni felkészülési mérkőzésen. Az itt töltött napokon jól éreztem magam, tetszett a csapat és a munkája. Emellett úgy érzem itt a fejlődésemet támogatják és segítik.

- Mesélj egy kicsit a magadról. Milyen vagy a pályán és azon kívül?

- A pályán kívül nyitott és jó kedvű embernek tartom magam, szeretek viccelődni a barátaimmal, sokat ugratjuk egymást. A szabadidőmben gyakran olvasok könyveket. Emellett a pályán mindig megpróbálok 100%-on hajtani és tudásomhoz mérten mindent megtenni a csapat eredményességéért.

- Van esetleg valami mottód, hitvallásod?

A hitvallásom, hogy vagy 100%-on csináljunk valamit vagy sehogy.

- Zárásként mit üzensz a Kisvárda-drukkereknek?

Nagyon örülök, hogy ide kerültem. Ez az első félszezonom az első osztályban. Mindent megteszek, hogy bizonyítsak és ehhez kérnem, hogy buzdításukkal segítsenek át az esetleges nehézségeken.