KÉK FÉNY
Felnyársalta a traktor ekéje a gépkocsit Kisvárdán
​Anarcs irányából Kisvárda felé közlekedett péntek késő este az a személygépkocsi, ami eddig tisztázatlan körülmények között belerohant az előtte haladó traktorra felszerelt ekébe. A mentők egy súlyos sérültet szállítottak el a helyszínről.

Mezőgazdasági vontatóval ütközött össze egy személygépkocsi a Kisvárdát és Anarcsot összekötő út 3-as kilométerszelvényénél. A kisvárdai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd a mentőkkel együttműködve kiemelték az autó vezetőjét. A hatósági beavatkozás idejére félpályán lezárták az érintett útszakaszt. Úgy tudjuk, hogy a rendőrség szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit. Információink szerint a mezőgazdasági vontatón minden rendben volt, azaz nagy valószínűséggel a személygépkocsi vezetője hibázhatott. Ittasság egyik fél részéről sem merült fel.