NAGYVILÁG
Belföld
Felnőttképzési program indul több ezer hátrányos helyzetű embernek
A 2019/2020-as képzési évben 290 helyszínen több mint 4600 hátrányos helyzetű ember képzését kezdi el egy európai uniós program segítségével a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF).

A főigazgatóság pénteki országos képzési évnyitóján, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecserben Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a kormány tervet készített a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatására, ennek sikeres végrehajtása pedig a társadalom közös ügye.

A hátrányos helyzetű családok életének megkönnyítésére számos, korosztályra szabott projekt indult már el, például a Biztos kezdet gyerekházak, a tanodák létesítése vagy a felsőoktatásba továbblépőket segítő roma szakkollégiumi program - emlékeztetett. Hozzátette: a mostani kezdeményezéssel elsősorban a munkaképes korú, de képzettséggel nem rendelkező felnőtteket szeretnék megszólítani.

Sztojka Attila, a TEF főigazgatója elmondta, az augusztusban alakult, a BM irányítása alá tartozó szervezet kiemelt projektje, a 6,3 milliárd forint értékű Aktívan a tudásért program keretében 12 ezer, végzettséggel egyáltalán nem rendelkező vagy alacsony iskolázottságú, hátrányos helyzetű, 18 és 55 év közötti embert vonnának be az ingyenes képzésekbe 2021-ig.


Sztojka Attila megjegyezte, a képzéseket elvégzőknek egytől hat hónapig terjedő időszakra megélhetési támogatás is jár, ha a leendő munkahelyük vállalja, hogy munkagyakorlat-szerzés keretében foglalkoztatják őket.

Most 1178 ember részesül ilyen képzésben, a következő napokban pedig 4600 ember oktatását kezdik meg 290 helyszínen - emelte ki a főigazgató. A programban eddig már 349 képzés indult el vagy tart jelenleg is az ország tizennyolc megyéjében - fűzte hozzá.

Most 1178 ember részesül ilyen képzésben, a következő napokban pedig 4600 ember oktatását kezdik meg 290 helyszínen - emelte ki a főigazgató. A programban eddig már 349 képzés indult el vagy tart jelenleg is az ország tizennyolc megyéjében - fűzte hozzá.