Soltész Miklós Békési Sándor (1921-2017) címzetes apátnak és főesperesnek a római katolikus templomban emelt emléktáblája avatásán kiemelte, a plébános egész életében kiállt igazáért, prédikációiban az igazságosság, a tisztelet és a kereszténység mellett tette le hitét, amiért a hatalomra került kommunista rendszer száműzetésre ítélte.

Csaknem három évtizedes ajaki szolgálatát méltatva az államtitkár elmondta, Sándor atya életét a feltétlen szeretet mozgatta, a községben mindenkit ismert és felkeresett, segítséget, vigaszt és támaszt nyújtva a falubelieknek.

Soltész Miklós beszédében arra kérte a helyieket, hogy ne adják fel hitüket, mutassák meg mindenkinek szerte az országban a feltétlen bizalmat, amellyel a keresztény hitet tovább kell adni, valamint merjék felvállalni az igazat, bármilyen nehéz is sokszor.

"A kereszténységnek kétezer év óta bizonyítottan igaza van akkor is, ha üldöznek minket, ha gyaláznak minket, ha gúnyolnak minket, és akár börtönbe, vagy pedig táborokba zárják papjainkat és vezetőinket" - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Megjegyezte, Ajak néhány évtized alatt tizenhárom katolikus papot és majdnem fél tucat görögkatolikus papot adott az egyházaknak.

A település sok mindent tett a magyar nemzetért és a magyar közösségért - hangsúlyozta Soltész Miklós, beszédében megköszönve az ajakiak kitartását, amellyel az egyházat és a magyar közösséget segítették.

Seszták Miklós, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője az atyával kapcsolatos személyes élményeit felidézve azt mondta, Békési Sándor egy nagyon nehéz időszakban példamutatóan és kiválóan végezte szolgálatát.

Békési Sándor 1921. április 4-én Nagykállón, ötgyermekes iparoscsaládban született. A mindennapi ministrálás élménye, imádságos, vallásos élete már hétéves korára kimondatta vele a papi hivatás iránti vágyat. Nagykállói tanulmányai után az egri ciszterci gimnázium diákja volt 1936–40-ig. Így emlékezett meg a szerzetesekről: „Áldom az Istent, hogy megismerhettem őket, mert amikor 1936-ban édesapám meghalt, a tanárok szinte helyette is gondomat viselték.”

1940-ben leérettségizett, majd Budapesten végezte el teológiai tanulmányait. „1946-ig voltam Pesten, ott ért a háború is, a szemináriumban tanuló 70-80 papnövendéknek az óvóhelyen tartották az előadásokat” – emlékezett vissza később.

1944-ben az orosz hadsereg közeledése miatt december 24-én pappá szentelték Budapesten. Először Kisvárdára került hitoktatónak, majd 1948-ban Miskolcra.

„1948 a fordulat éve volt, az idős emberek ezt jól tudják. Akkor még hatezer katolikus papja volt az országnak, napjainkban csak kettőezer. A tizenegyezer szerzetesi hivatásból ezer-ezerötszáz maradt. Államosították az iskolákat, feloszlatták a szerzetesrendeket. Miskolcon az egyik hittanórán tett ártatlan kijelentésemért demokrácia- és államellenességgel vádoltak, és elhelyeztek közel húsz évre egy távol eső helyre, Kékcsére. Akartam hinni azt, hogy »Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa« (Mt 5,10). Soha nem zúgolódtam. A püspök úrnak tett engedelmességre esküt tettem, ott volt jó, ahová küldött. Következő állomásom Kállósemjén volt, és végül Ajakra kerültem” – idézte fel. Ajakon 28 évet töltött. Innen Győrbe, majd a nyugdíjas éveiben Budapestre került, ahol aktív lelkipásztori szolgálatot végzett.

Békési Sándor legfontosabb feladatának az evangélium hirdetését, a hitoktatást és a hívekkel való személyes kapcsolatot tartotta: „Ajak kétezer-ötszáz lelkes katolikus közössége hatvan év alatt tizenhárom papot adott. A papnak fel kell tennie a kérdést: Hiteles pap-e? Meg van-e elégedve vele Jézus, a főpásztor? Legfőbb kötelességem mindig a prédikálás volt. Soha nem álltam ki a hívek elé felkészületlenül. A második legfontosabb feladatomnak a hitoktatást tartottam. Legalább száz prédikációt intéztem a hívekhez arról, hogy miért fontos a hitoktatás, és rendszeresen beszámoltam, hogy milyen munka folyik ott. A papnak ennél fontosabb munkája nincsen.”

Házszenteléskor december végétől február első hetéig mindenki otthonába elment, aki hívta, és elbeszélgetett az emberekkel. A szobája falára ki volt függesztve, ki melyik utcában lakik, és kik járnak a templomba.

„Az Isten a tenyerén hordott engem, mert sok mindentől megmentett. 1939-ben az orvosom azt mondta, annyira gyenge a szívem, hogy nem javasolja a papi hivatást. De én pap akartam lenni, és lám, a vasmisémet végzem – mondta Ajakon, 2009. szeptember 20-án, a szolgálatának 65 évéért bemutatott hálaadó szentmisében. – Optimista vagyok? Igen! Rövid távon gondolkodom? Nem. A pokol kapui nem vesznek erőt az Egyházon! »Én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig« – tessék ezt elhinni! Sok mindent kibírt már a magyar nép, a jó Isten továbbra is velünk lesz.”