KÖZÉRDEKŰ
Fél évvel meghosszabbították a most lejáró okmányok érvényességét
A kormány 180 nappal meghosszabbította a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét - közölte a Miniszterelnökség.

A március 11. és július 3. között lejáró okmányok Magyarországon december 15-éig érvényesek. Az intézkedés vonatkozik a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényesség idejére is írták.

A letelepedési, tartózkodási, bevándorlási engedélyekre azonban eltérő szabályok vonatkoznak - hívták fel a figyelmet.

A veszélyhelyzet ideje alatt több mint 660 ezer okmány érvényessége járt le, az új kormányrendeletnek köszönhetően kellő idejük lesz az állampolgároknak az ügyintézésre - jelezték.

Könnyítés az is, hogy a legtöbb elkészült okmányt a veszélyhelyzet után is postai úton kézbesítik, egyszerűbb lesz a vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézés, és újraindulnak a kormányablakbuszok is, amelyek menetrendje a kormanyablak.hu oldalon érhető el - ismertették.

A közlemény szerint a járvány elleni eredményes védekezés részeként a kormány meghosszabbította a veszélyhelyzet alatt lejáró okmányok érvényességi idejét, hogy csökkentse az ügyfélszolgálaton a személyes találkozások számát. Ennek köszönhetően a kormányablakok ügyfélforgalma a veszélyhelyzet ideje alatt mintegy 2,4 millióval kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában.


- MTI -