AKTUÁLIS
#vörös kód
#extrém
#hideg
#szociális
#tűzifa
Ez történt az extrém hidegben Kisvárdán
Véget ért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Czibere Károly által, az extrém hideg idő miatt elrendelt vörös kód riasztás.

A vörös kód eljárásrendje alapján, a hajléktalanokat segítő szervezetek mellett, a bentlakásos intézmények is megnyitották kapuikat a rászorulók előtt Kisvárdán is.

„Városunkban az elmúlt egy hétben hatékonyan és sikeresen működtek együtt a hajléktalan, szociális ellátással foglakozó intézményeink szakemberei. Mindezek mellett a helyi médiumokban is felhívtuk a lakosságot figyelmét arra, hogy figyeljenek oda az utcán kihűléssel fenyegetett és az otthonukban egyedül élő idős emberekre egyaránt, és szükség esetén hívjanak segítséget!” - tájékoztatott Leleszi Tibor.

Kisvárda polgármestere elmondta továbbá, hogy a krízisidőszak alatt, a Kisvárda és Térsége Szociális Szolgálat három telephelyén biztosítottak nappali melegedésre alkalmas helyiségeket, ahol zsíros kenyérrel, forró teával várták a rászorultakat. „Ezen kívül, az elmúlt héten önkormányzatunk rendkívüli tűzifa-támogatásban részesítette azokat a családokat, akiknek erre igényük volt, a szállításhoz egy helyi vállalkozó ajánlotta fel segítségét.” - mondta a polgármester, megköszönve minden közreműködőnek az önzetlen segítségét.

„Kisvárdán a Várday István, -és a Hármas úti Idősek Klubjában az elmúlt hétvégén 17 ember vette igénybe az átmeneti szolgáltatást reggeltől estig. Ezen kívül egy idős embernek lakhatást kellett biztosítanunk az Idősek Otthonában, hiszen a Szociális Szolgálat munkatársai úgy ítélték meg, hogy az extrém hidegben veszélyeztetve volt a biztonsága.” - részletezte a vörös kód riasztás alatti feladataikat Nagy Józsefné. Kisvárda alpolgármestere hozzátette, hogy a tanyagondnok folyamatosan járta a tanyákat, figyelte az ott élőket és külön megkereste azokat a családokat, akik nehéz körülmények között élnek. Ennek a figyelmes, odaadó munkának köszönhetően a tanyán élők is biztonságban érezhették magukat.

„Mindezeken kívül, a polgárőreink késő estig járták az utcákat, figyelve arra, hogy senki ne tölthesse a szabadban az éjszakákat. A Kisvárdai Intézményműködtető Nonprofit Kft. is felajánlotta segítségét, miszerint vészhelyzetben éjjeli készenlétben állt egy sofőr, aki riasztásra kocsival azonnal a helyszínre sietett volna. Szerencsére, nem adódott olyan helyzet, amelyben szükség lett volna rá.” - zárta beszámolóját Nagy Józsefné alpolgármester.

- Friss Média/DéGé -

fotó: Szabó Sándor