KULTÚRA
És könny helyett az arcokon a ráncok
A Magyar Kultúra Napja szorosan kötődik a Himnuszhoz, január 22-én ünnepeljük, amikor 1823-ban a reformkor nagy költője véglegesítette a költeményt a mai Szatmárcsekén. Ez a nap alkalmat ad arra, hogy nyelvünkre s kultúránk megőrzésére irányítsuk a figyelmünket. Nyíregyházán a rendszerváltás óta elismerést is adományoznak ilyenkor, a Nyíregyháza Város Kulturális Életéért Krúdy Gyula-díjat.

A Váci Mihály Kulturális Központban megtartott ünnepségen Illés Nikoletta színésznövendék előadásában Pilinszky János Apokrif című költeménye hangzott el a csaknem teljesen megtelt teremben (…) „És könny helyett az arcokon a ráncok, csorog alá, csorog az üres árok.”

Pilinszky életművének különleges fontosságú művét közel 4 évig írta, 1954-ben fejezte be. Illés Nikoletta előadása lelki és szellemi felkészítés volt nyelvünk s kultúránk ünneplésére. Ünnep a szó minden értelmében.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza város polgármestere a díjátadást megelőző ünnepi beszédében arról szólt, hogy ez az ünnep nagyon fontos, hiszen nemzeti örökségünket, hagyományainkat, a kultúra mindennapi formálóit ünnepeljük. Így azokat a szakembereket is, akik Nyíregyháza kulturális életét gazdagítják munkájukkal, mindennapi tevékenységükkel. „Mindezekkel egyetemben a magyarságunkat, a nemzeti tudatunkat, kultúránk egészét” – fogalmazott a városvezető.


A Nyíregyháza város kulturális életéért „Krúdy Gyula-díj” kitüntetést a városban hosszabb ideje eredményesen tevékenykedő tudományos kutatónak vagy munkatársnak, képző- és építőművésznek, a közművelődés, közgyűjtemény, tánc, kórus, film, zene, színház, valamint a nyomtatott vagy az elektronikus sajtó területén hosszabb ideje dolgozó személynek adományozzák.

Ebben az évben a díjat Puskás Tivadar, a nyíregyházi Móricz Zsigmond színművésze vehette át Nyíregyháza polgármesterétől, dr. Kovács Ferenctől.

Puskás Tivadar 1975-től 1978-ig a Budapesti Gyermekszínház Színészképző Stúdiójában tanult. Fellépett a többi között az Arany János Színházban, a Játékszínben, a Thália Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Szkénében, a Merlinben, az Örkény Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban. A Bolygó Kultusz Motel társulat tagja volt. 2000 óta a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze. Több színiiskolában is tanított, emellett rendezéssel is foglalkozott, valamint amatőr színjátszók és színházak munkáját is segíti.

A díjátadót követően a Szabolcs néptáncegyüttes nívós műsora tette egésszé a mai ünnepet. Az ünnepségen jelen voltak a város intézményeinek vezetői, Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat alelnöke, dr. Vinnai Győző, országgyűlési képviselő és még sokan mások.

- FrissMédia -