NAGYVILÁG
Külföld
Érvénytelen lett a szlovákiai népszavazás
Amint az várható volt, az előrehozott parlamenti választás lehetőségének bevezetéséről szóló szlovákiai népszavazás sikertelen lett. A Pozsonyi Statisztikai Hivatal által közölt adatok szerint a választásra jogosultak mindössze 27,25 százaléka vett részt a szombati népszavazáson, ami közel 1.200.000 szavazót jelent.

A Szlovák Statisztikai Hivatal nem hivatalos adatai szerint a választásra jogosultaknak mindössze 27,25 százaléka vett részt a Smer-SD által kezdeményezett szombati népszavazáson, mely az önálló Szlovákia történetének kilencedik referenduma volt. Ez a részvételi arány nem bizonyult elegendőnek a népszavazás érvényességéhez, ahhoz a választásra jogosult lakosság 50 százalékának részvételére lett volna szükség. Az összes szavazókörzet 97,76 százalékában leadott szavazatok 27,41 százalékos részvételről tanúskodnak. Arra a kérdésre, hogy egyetértenek-e azzal, hogy a választási időszak referendummal vagy a parlament határozatával lerövidíthető legyen, a népszavazáson résztvevők 97,52 százaléka igennel válaszolt, s mindössze 1,53 százalék ellenezte az eddig feldolgozott eredmények szerint.

A referendeum csak akkor lett volna eredményes, ha a teljes, választó korú lakosság legalább fele az urnákhoz vonul. A kormánypártok képviselői a referendum eredményét a népszavazást kezdeményező Robert Fico pártja nagy vereségének tartják - számolt be róla pozsonyi tudósítónk.