KÖZÉRDEKŰ
Agrár
#kutak
#engedélyezés
Engedély nélküli kutak - 2020-ig meghosszabbítva
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére a Magyar Országgyűlés elfogadta az illegálisan kialakított kutak bírságmentes fennmaradására korábban 2018. december 31-ig szóló időpont 2020 végéig történő meghosszabbítását - olvasható a NAK Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közleményében.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) még 2016-ban kezdeményezte azt a törvénymódosítást, miszerint illegálisan kialakított kutakat bírságmentesen lehessen engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál. A 2016-ban életbe lépett moratóriumot megelőzően azt a vízhasználót, aki vízjogi engedély nélkül hozott létre vízkivételt biztosító létesítményt, a vízügyi hatóság kötelezhette a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve magának a kútnak az átalakítására, és indokolt esetben annak megszüntetésére. Ezen kívül akár 1 millió forintig terjedő bírságot is ki lehetett szabni a vétkesre.

A NAK által 2016-ban indítványozott törvénymódosítás amellett, hogy eltörölte a fentiekben részletezett szankciókat, lehetővé teszi, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak. A visszajelzések alapján számos gazdálkodó élt a lehetőséggel. Az uniós források biztonságos lehívása érdekében a NAK kezdeményezte a moratórium 2020. december 31-ig történő meghosszabbítását.

A moratórium 2020 végéig történő meghosszabbítása alapján mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a személy, aki az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített, vízkivételt biztosító vízi létesítmények – többek között a mezőgazdasági célú, a zártkerti, illetve a házi vízigényt kiszolgáló kutak – vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárását 2020. december 31-ig kérelmezi.

A NAK azon dolgozik, hogy az illegális kutak fennmaradási engedélyezése minél egyszerűbben, olcsóbban és gyorsabban megtörténhessen. Ennek érdekében a köztestület az év elején a jogalkotóval további egyeztetéseket folytat.