KÖZÉRDEKŰ
Pályázatok
Emlékhelyek népszerűsítésére indult videós pályázat
Az Én emlékhelyem címmel videós pályázatot indított a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a 21 nemzeti és 55 történelmi emlékhely népszerűsítésére; a pályázatok benyújtási határideje április 30.

A középiskolás és felnőtt korosztály számára meghirdetett pályázatra három kategóriában lehet jelentkezni: imázsfilmekkel, ismeretterjesztő filmekkel és Tik-Tok videó jellegű rövidebb alkotásokkal. Olyan videókat várnak, amelyek a pályázók legkedvesebb helyszíneit mutatják be egyéni látásmóddal - tájékoztatta a Nemzeti Örökség Intézete az MTI-t kedden.

A szakmai zsűri által kiválasztott nyertes alkotások készítői az emlékhelyek által felajánlott nyereményeket kapják. Eredményhirdetés az Emlékhelyek Napján, május 14-én lesz, ekkor a nyertes filmeket is levetítik a közönségnek. Mindkét korosztályban közönségdíjat is kiosztanak, a közönség szavazatait május 2-től várja a NÖRI Facebook oldalán.

A pályázat célja, hogy a fiatalok felkeressék azokat az emlékhelyeket, amelyek személyes élmény vagy történelmi tanulmányaik alapján közel állnak hozzájuk és saját képi megfogalmazásukban mutassák be, miért érdekes vagy fontos számukra ez a helyszín. A pályázat részletei a NÖRI honlapján érhetők el.

- MTI -