KÉK FÉNY
#embercsempészet
#vádemelés
#Bajai Járási Ügyészség
#osztrák határ
Embercsempészek ellen emeltek vádat
A Bajai Járási Ügyészség egy iraki férfit három román társával azzal vádol, hogy 14 arab migránst akartak az osztrák határhoz csempészni

A közlemény szerint az embercsempészést az iraki-brit állampolgárságú vádlott szervezte meg, aki tervéhez megegyezett egy román férfival. A migránsok szállításához a 38 éves román vádlott további két, 25 éves román férfit is beszervezett.


A vádlottak 2016. április 22-én éjszaka két tehergépkocsival és egy autóval Gara külterületén vették fel a 14 illegális bevándorlót, majd elindultak Bajára. A migránsokat szállító furgont az egyik 25 éves román vádlott vezette, akit azonban hajnalban Baján az igazoltató rendőrök elfogtak.

A másik két román vádlott ezt látva megpróbált elhajtani a helyszínről, de a rendőrök őket is megállították és elfogták. Az iraki férfinak sikerült elhagynia a helyszínt, és az országból is elmenekült.

Az ügyészség a két előzetes letartóztatásban lévő és a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló szintén román vádlottat, valamint az iraki férfit is több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint kiutasítást indítványoz velük szemben.


Forrás: hirado.hu

-Friss Média-