Első körben szögezzük le, hogy a videók megjelenést követő 30 percben már tudomása volt a kisvárdai rendőrségnek az atrocitásról és haladéktalanul megkezdték a felderítést. Ennek eredménye, hogy a feltételezett kiskorú elkövetők elszámoltatása már pénteken megkezdődött.
nformációink szerint személyi szabadság megsértésének gyanújával indult eljárás. Azonban ez nem kőbevésett minősítés, ahogy halad előre a nyomozás valamint a videófelvételek elemzése, a minősítés is változhat.
Arra is fontos felhívni a figyelmet, hogy a videót megosztók is törvényt sértenek, hiszen személyiségi jogok sértését követhetik el. De ettől sokkal fontosabb, hogy a megalázott gyermek jogai és annak védelme sokkal erősebb, mint a köz "tájékoztatása". Ennek okán portálunk nem közli le a felvételeket. Épp elég lesz a megalázott, személyiségében porig rombolt 14 éves fiatal fiúnak felépülni a lelki sebekből.
Tények
Két rivalizáló fiatal banda, eddig ismeretlen okok miatt revansot akart venni. Tervüket egy közösségi médium platformjának egyik csoportjában egyeztették le. Azaz előre megtervezték, megbeszélték a helyszínt. Csakhogy idöközben a két "banda" két tagja megbékélt egymással. Azonban a harmadik fiúval nem közölték, vagy nem akarták közölni. Így jött el a csütörtök délután 16 óra, amikor is a szakképzősök csoportosan átvonultak a másik iskolához. Itt körbeállták a fiatal fiút és válogatott módon megalázták. Az esetről több felvétel is készült, köztük jól hallhatóan lányok is videóztak, akik méltatlankodtak, hogy a várakozás után "csak ennyit láthatnak".
Az eset ismételten felhívja a figyelmet a közösségi média káros, társadalomromboló, a fiatalok lelki, szellemi fejlődésére miért rendkívül rossz hatására.
A kisvárdai esettel kapcsolatban nem baráti heccelődésről, kölcsönös ugratásról beszélünk, a bullying célja a szándékos fájdalomokozás.
Kedden reggel tiltakozást szerveznek Kisvárdán: reggel 7-kor egy közös sétára invitálja a szervező, Jónás Tibor a jószándékú embereket. Tibor, mint kétgyermekes édesapa szervezi a menetet, hogy erőt mutassanak a megalázott kisfiúnak, hogy érezze, hogy nincs egyedül.
A szakértők szerint, ha kiderül egy zaklatási eset, azonnal cselekedni kell. Léteznek olyan ingyenesen hívható segélyvonalak, ahol tudnak tanácsokat adni, akár szemlélők, áldozatok vagy szülők az érintettek. Ezen kívül az online felületeknek (Facebook, Instagram, Snapchat és TikTok) van saját forródrótjuk, ahol bejelentést is lehet tenni.