KULTÚRA
Fesztivál
Elstartolt a Tirpák Fesztivál Nyíregyházán
A gasztronómia egy nemzet kultúrájának meghatározó eleme, hazánk jó hírét nemcsak a tudomány, a sport, hanem a kiváló ételek révén is öregbíthetjük - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára szombaton Nyíregyházán, a Tirpák Fesztivál megnyitóján.

Novák Irén úgy fogalmazott, mindez egybecseng a KIM által támogatott 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban elnevezésű rendezvénysorozat céljaival. Közölte, a program most Nyíregyházán mutatja be azon értékeinket, amelyekre nemzeti és helyi szinten is büszkék lehetünk.

Hozzátette, az európai és magyar jövőt kizárólag a helyi értékek megbecsülésén, megóvásán és gyarapításán keresztül lehetséges építeni. Úgy vélte, a szülőföldhöz és lakóhelyzet való kötődés hiteles és elemi közösségformáló erő, amely hitet és lendületet ad a mindennapokban.

Aláhúzta, értékeinket láthatóvá kell tennünk, büszkén ünnepelve, úgy ahogyan azt Nyíregyházán teszik. Rámutatott, az Európai Unió soros elnöksége kiváló alkalom arra, hogy megmutassuk milyen jelentős kulturális örökséggel gazdagította Magyarország az évszázadok alatt a világot és erősítette az elmúlt húsz évben az Európai Uniót.

A helyettes államtitkár kijelentette, a fesztiválon láthatóvá válik, hogy egy közösség kultúrája milyen egyedülálló módon képes gazdagítani a kontinens örökségét.

A Tirpák Fesztiválon Nyíregyháza örökváltságának kétszázadik évfordulóját ünneplik. A szabolcsi megyeszékhely két évszázada szabadult meg a földesúri kötelezettségétől.

Ullrich Attila, a szabolcsi megyeszékhely alpolgármestere a megnyitón arról beszélt, hogy komoly áldozatvállalás volt ez az akkori emberektől. Azt mondta, a megváltás összege mai pénzzel számolva másfél milliárd forint volt, amivel az akkori Nyíregyháza mind a 15 ezer lakosát megterhelték.

Megnyílt a Tirpák Fesztivál Nyíregyházán
Nyíregyháza, 2024. szeptember 14. Résztvevők főznek a Tirpák Fesztivál megnyitóján Nyíregyházán 2024. szeptember 14-én. MTI/Czeglédi Zsolt

A rendezvényen tizenegy testvér- és partnerváros is képviselteti magát, akik a kulturális programok mellett saját gasztronómiájukat is bemutatják. Mellettük napközben helyi hagyományőrző csoportok lépnek színpadra, a szombat estére tervezett Majka-koncert azonban elmarad a várható viharos időjárás miatt.

A Tirpák Fesztivál vasárnapig tart, a hét utolsó napján bogrács és grillbajnokságot tartanak, délután pedig Tóth Gabi és a Fricska Táncegyüttes zárja a programot.


Borítókép: Nyíregyháza, 2024. szeptember 14. Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a Tirpák Fesztivál megnyitóján Nyíregyházán 2024. szeptember 14-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Tirpák fesztivál